Search by category:
Egyéb kategória

A Komáromi járás falvai: maroknyi kivétellel tarolt a Szövetség

A Komáromi járás falvai: maroknyi kivétellel tarolt a Szövetség

Vataščin Péter

2023. 10. 02., h – 07:37

Komárom |

Nehéz lenne bármilyen módon is megkérdőjelezni a Szövetség sikerét a Komáromi járásban, ahol az elnyert szavazatok arányát tekintve még a Dunaszerdahelyi járásnál is jobban szerepelt. Nemcsak a négy városban végeztek az élen, de a szinte teljesen szlovák lakosságú – és kisebb lélekszámú – falvak kivételével 34 községben kapták meg a szavazatok többségét.

Ami a részvételi arányokat illeti, az aprócska szlovák falu, Zsemlékes (Lipové) lakosai voltak messze a legaktívabb választók, hiszen 81,7%-uk járult az urnákhoz. A második helyen a hasonló adottságú Szilasházát (Šrobárová) találjuk 72,2%-kal, míg harmadikként Paton (68,7%) voltak a legaktívabbak a választópolgárok. Ha a rangsor végét vesszük szemügyre, akkor a legutolsó Madar (46,1%) szúrhat szemet, míg a következő falu, Csallóközaranyos már 50,5%-os részvétellel rendelkezik. Összességében tehát meglehetősen egységes arányban vett részt a községek népe a voksoláson.

Szövetség kontra Smer

Nézzük a szinte egyeduralkodó Szövetség eredményeit! Dominanciájukra jellemző, hogy sokszor 50%, de jóval afölötti eredményeket értek el. A legjobb eredményt Szilason (206 szavazat, 82,40%-os arány) könyvelhette el a magyar párt, míg 12 alkalommal végzett 70%-nál jobb eredménnyel. Ez egyben azt is jelenti, hogy a fő ellenfele a Smer volt, de a legtöbbször óriási különbséggel győzték le Robert Fico pártját. A legkisebb differenciára (23,97%, ill. 21,82%) Bajcson volt példa a két párt között, ezt követte Ifjúságfalva és Ímely, amelyet bizonyos mértékig magyarázni lehet e községek magyar-szlovák vegyes lakosságával.

A Smer összesen 30 faluban lett második, s csak Újgyallán (Dulovce), Szilasházán és a Hlassal holtversenyben Újpusztán végzett az első helyen. Szinte mondani sem kell, hogy ebből a példából is jól látszik a szlovák és magyar falvak választói magatartása közti különbség. Ezeken a helyeken a Szövetség nem is ért el említésre méltó eredményt – ám az abszolút szavazatszámok tekintetében ez nem számított sokat a magyar pártnak.

A többiek

Mi a helyzet azonban a többi pártokkal? A Progresszív Szlovákia a járás „örök brozérmese“, 15-ször lett harmadik, ám többségében jócskán lemaradva a Smertől. Zsemlékest ugyan behúzták 23,30%-kal, ám ehhez mindössze 24 szavazatra volt szükségük. Míg az OĽaNO 2020-ban gyakorlatilag a Magyar Közösségi Összefogás kihívójává lépett elő bizonyos esetekben, addig most egy halvány második hely (38, 7,9%) volt a legjobb eredményük Madaron, míg 10 esetben harmadikak lettek. Rajtuk kívül még a Hlas érdemel említést egy megosztott első (Újpuszta), egy darab második és nyolc darab harmadik hellyel, ám a szavazatszámok szempontjából ez nem számított sokat. A Kékek-Híd szilasi harmadik helyes villanását leszámítva a többi országos párt gyakorlatilag teljesen marginális szerepet játszik a Komáromi járás falvaiban.

Egyéni szereplések

Ha a teljes járás preferenciaszavazatait nézzük, akkor Viola Milós nevét 10 440-en karikázták be. Őt követi a második helyen Forró Krisztián pártelnök 9649 karikával, míg a harmadik Orosz Örs 7390 preferenciaszavazattal. Gyimesi György csak a negyedik helyen követi őket 5300 vokssal. Összehasonlításképp: Robert Fico csak 5045 karikát kapott a neve mellé a járás szavazóitól.

Read More

Post Comment