Search by category:
Egyéb kategória

Premier League – Klopp az újrajátszást tartaná jó megoldásnak

Premier League – Klopp az újrajátszást tartaná jó megoldásnak

Mészáros Richárd

2023. 10. 04., sze – 16:53

Jürgen Klopp úgy véli, a Tottenham Hotspur elleni londoni labdarúgó Premier League-mérkőzés újrajátszása lenne a helyes megoldás azután, hogy csapatát, a Liverpoolt súlyos videóbírós (VAR) hiba miatt megfosztották egy szabályos góltól.

A vendégek emberhátrányban voltak, amikor Luis Diaz a 34. percben – 0–0-s állásnál – szabályos gólt szerzett, a bíró azonban les miatt ezt nem adta meg és a VAR sem avatkozott közbe. Később kiderült, azért, mert a videószobában azt hitték, a pályán gólt ítélt a játékvezető, és egyértelmű volt a helyzet, így jelezték, hogy nem írják felül a döntést. A játékvezetőket, a mérkőzések hivatalos közreműködőit tömörítő szervezet (Professional Game Match Officials Limited, PGMOL) elismerte, hogy „jelentős emberi tévedés” történt.

A Liverpool – Szoboszlai Dominik klubja – az ügy folyományaként hivatalos igényt nyújtott be a PGMOL-hoz, melyben a VAR hangfelvételét követelte. Meg is kapta, Klopp azonban jelezte, hogy ez nem sokat változtatott az álláspontjukon, azt támasztotta alá, hogy „nyilvánvaló hiba történt”.

„Szerintem megoldást kellene találni. Ennek újrajátszásnak kellene lennie” – tette hozzá a belga Union Saint-Gilloise elleni csütörtöki Európa-liga mérkőzés előtti sajtótájékoztatón, elismerve ugyanakkor, hogy ezzel kapukat nyitnának meg, ami javaslata elleni érv lehet.  

A német tréner mégis úgy véli, hogy – bár hozzászokott téves döntésekhez – ilyen még soha nem történt, ezért ezúttal az újrajátszás lenne a helyes megoldás. Arra a kérdésre, hogy klubja kérte-e vagy kérvényezné-e ezt hivatalosan, úgy reagált, egyelőre a meglévő információkat dolgozzák fel.

A találkozót az utolsó percben esett öngóllal a házigazda londoniak nyerték 2–1-re, a Vörösök két kiállítás miatt kilenc emberrel fejezték be a küzdelmet.

Hét forduló után a Tottenham a második, a Liverpool pedig a negyedik helyen áll a Premier League-ben.

Read More

Post Comment