Search by category:
Egyéb kategória

Már több mint 1200 izraeli halálos áldozatot azonosítottak a terrortámadás után

Már több mint 1200 izraeli halálos áldozatot azonosítottak a terrortámadás után

Kulcsár Péter

2023. 10. 11., sze – 09:44

Már több mint 1200 izraeli halálos áldozata van a Hamász iszlamista terrorszervezet Izrael ellen indított támadásának – jelentette be szerda reggel az izraeli hadsereg.

A Gázai övezetet irányító Hamász szombaton indított támadásában emellett már több mint 3000 izraeli sebesült meg és hivatalosan 50 eltűntről tudni, köztük külföldiekről is. A The Times of Israel című lap az izraeli egészségügyi minisztériumra hivatkozva azt közölte, hogy 26 sebesült állapota válságos.

A hadsereg egyik szóvivője kiemelte, hogy a most közzétett számok vélhetően emelkedni fognak.

A gázai egészségügyi minisztérium közleménye szerint a támadásra adott megtorló akcióknak már legalább 900 halottja van a Gázai övezetben, 4500-an pedig megsebesültek.

Mindeközben szerdára virradóra folytatódtak az izraeli légicsapások az övezet ellen: a hadsereg azt közölte, 24 óra alatt több száz célpontra mért csapást Gázaváros al-Furkán nevű negyedében, mely izraeli sajtóforrások szerint a Hamász fegyvereseinek egyik központja. Az egyik légicsapás a kikötőt érte, ahol sok halászhajó lángra kapott.

Read More

Post Comment