Search by category:
Egyéb kategória

Lengyelországban is sorsfordító választás jön

Lengyelországban is sorsfordító választás jön

Kulcsár Péter

2023. 10. 13., p – 12:25

Vasárnap parlamenti választást tartanak Lengyelországban, a kormánypárt ugyan vezet, azonban a legnagyobb ellenzéki pártszövetség megerősödött.

A vasárnapi parlamenti választásokon a Rzeczpospolita lap által rendelt közvélemény-kutatás szerint a lengyelek 33,5 százaléka a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS), 28 százaléka pedig az ellenzéki Polgári Koalícióra (KO) kíván szavazni. Az egy hónappal ezelőtti méréshez képest úgy tűnik, a KO nyert a legtöbbet. A közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy a Harmadik Út, a Baloldal és a szélsőjobbos Konföderáció is bejut a szejmbe. A Jog és Igazságosságnak a vidéki területeken és az 50 000 alatti lélekszámú városokban van a legnagyobb támogatottsága, a közép- és nagyvárosokban pedig a Polgári Koalíció vezet. A lengyel választás legnagyobb esélyese ezzel együtt a Morawiecki-kormányt adó PiS, a kabinetet pedig köztudottan Jaroslaw Kaczynski pártelnök irányítja a háttérből. Az más kérdés, hogy győzelem esetén mennyire lesz könnyű dolguk a kormányalakítással, hiszen nagy valószínűséggel koalícióra kényszerülnek, az pedig nem lesz egyszerű menet a mostani politikai palettát elnézve.

Donald Tusk, az ellenzék vezetője Lengyelországban egészen bizarr démonizálás tárgya, mert a kormányzó radikális jobboldali PiS az elmúlt 8 évben szisztematikusan leépítette a liberális demokrácia normáit, a közszolgálati média és a regionális sajtó kézi vezérlés alatt áll, és jelenleg a kormány legerősebb propagandafegyvere – mutatott rá a brit Guardian. Az egyre szélsőségesebb, a választás előtt durva németellenes húrokat pengető, igazi agglegény Kaczynski Orbán Viktor példáját követte: olyan civil befolyásoló hálózatot épített ki, amely megvédi kormányát a valós ellenőrzéstől és a felelősségre vonás lehetőségétől. Az autonóm intézményeket átpolitizálta, és aláásta a kormány hatalmának ellenőrzését, így a független igazságszolgáltatást.

A választás közeledtével a piacvezető, 50%-ig állami kézben levő PKN Orlen vállalat olyan alacsonyra vitte le az üzemanyagárakat, hogy ellátási válságot okozott, a mezőgazdasági gépeknek sem jutott mindenhol elég dízel. Az Orlen szeptember eleje óta 15-ször csökkentett árat. Csehországból és Németországból megindultak a benzinturisták, a helyi piacon pedig nem mindenkinek jutott üzemanyag. Még a mentőknek és a rendőrségnek is gondjai támadtak, katonai tankereket kellett bevetni az ellátás javítására. A lengyel sajtó és a politikai paletta ellenzéki része eközben módszeresen „magyar receptnek” mondja az üzemanyagpiac rapid lerontását. Ez nem véletlen, hiszen ilyet utoljára tavaly decemberben Magyarországon láttunk, amikor az irreálisan alacsony ársapka miatt vadászni kellett a nyitva tartó és üzemanyaggal is rendelkező benzinkutakra.

(EconomX, Tlx, ú)

Read More

Post Comment