Search by category:
Egyéb kategória

A Hlas Peter Žigát jelöli a parlament alelnökének

A Hlas Peter Žigát jelöli a parlament alelnökének

Mészáros Richárd

2023. 10. 18., sze – 11:25

Peter Žigát jelöli parlamenti alelnöknek a Hlas – jelentette ki Peter Pellegrini pártelnök a parlamentbe jutott pártok szerdai megbeszélése előtt, melyet Boris Kollár (Sme rodina) távozó házelnök hívott össze. A találkozón a parlament alakuló ülését készítik elő, és a pártok igyekeznek megállapodni a parlamenti bizottságok elnöki posztjainak elosztásáról.

A Hlas legalább részben azoknak a parlamenti bizottságoknak a vezetését szeretné megszerezni, amelyek az általa irányított minisztériumokhoz kapcsolódnak. „Meglátjuk, miben sikerül megállapodni” – mondta Pellegrini. Hozzátette, egyelőre nincsenek információi Robert Ficónak, a Smer elnökének kedden, az elnöki palotában Zuzana Čaputová államfővel folytatott megbeszélésének részleteiről.

Pellegrini elmondta, pártja egyetért azzal, hogy egy parlamenti alelnöki poszt jár az ellenzéki pártoknak, azok megállapodásán múlik, hogy kit jelölnek. Hozzátette, az öt parlamenti ellenőrző bizottság elnöki posztjára, valamint két további bizottság élére szintén az ellenzék jelölhet elnököt.

Az már korábban eldőlt, hogy a Hlas Pellegrinit jelöli házelnöknek.

Read More

Post Comment