Search by category:
Egyéb kategória

Luxemburgi csapat érkezik Komáromba

Luxemburgi csapat érkezik Komáromba

Orosky Tamás

2023. 10. 24., k – 18:11

Egy év elteltével ismét a Challenge Cupban lépnek pályára a komáromi férfiröplabdázók, akik szerdán (19.00) a luxemburgi VC Stroossent fogadják az 1. forduló 1. mérkőzésén.

A zsinórban harmadik éve nemzetközi kupaszereplő piros-fehérek tavaly debütáltak a Challenge Cupban. A harmadik számú európai sorozatban akkor a KF Tiranát kettős győzelemmel (kétszer 3:1) búcsúztatták, majd – a 2021-es BL után ismét – jöhetett a hírneves Olimpiakosz. Az egészen más (anyagi) lehetőségekkel rendelkező görögök elleni két mérkőzés élményszámba ment mindenki számára, így a motiváció idén sem hiányzik a Duna-partiakból.

Konkrét célt nem fogalmaztunk meg az idei szereplésünkkel kapcsolatban, szeretnénk a lehető legmesszebb jutni. Meglátjuk, hogy milyen lesz a luxemburgiak elleni párharc – nyilatkozta lapunknak Pati-Nagy Simon, a komáromiak liberója. – Egy-két meccsüket már mindenki megnézte otthon, így megyünk a csapattal a közös videózásra. De hogy milyenek a pályán, azt ebből azért nem teljesen lehet leszűrni. Az ilyen ismeretlen gárdák ellen nagyon fontos, hogy mindenki 100%-ot nyújtson, az egész meccsen végig, hogy ne engedjen ki egy pillanatra sem.

A VC Stroossen alapvetően légiósokra és honosított röplabdázókra épít, jelenlegi keretében csak két „echte” luxemburgit találni. A 16-szoros bajnokcsapat eddig valamennyi tétmeccsét megnyerte az új idényben, miközben szettet sem veszített az öt találkozón. Tavaly egy luxemburgi „házirangadóval” nyitott a Challenge Cupban a Bartreng ellen (3:0, 3:0), de a holland Doetinchem ellen már két sima vereséggel búcsúzott.

A komáromiak jelenleg a második helyen állnak a Niké Extraligában, az egyetlen vereségük a mumus VKP ellen csúszott be. „A pozsonyiaknak is lehet rossz napjuk, és fogunk is még játszani egymás ellen nem is egyszer. Alapvetően elégedett vagyok eddigi szereplésünkkel, ha nyerjük a meccseket, nem lehet panaszkodni. Nagyon fontos volt, hogy az első meccsen Myjaván nyertünk, mert ők igazán erősek. Ez a siker úgymond be is dobta a csapatot a ligába – mondta Pati-Nagy, aki az új idényben 20 évesen kezdőember a posztján Richard Vlkolinský vezetőedzőnél. – Már sok éve játszom, stresszmentesen megyek fel a meccsekre. Jobban izgultam az edzéseken a tavaszi sérülésem után, hogy a bokaszalag-szakadásom teljesen rendbe jött-e.”

A Challenge Cup idei mezőnyében a Myjava is indul, a magyar élvonalat pedig a Pénzügyőr és a MÁV Előre képviseli.

Read More

Post Comment