Search by category:
Egyéb kategória

Charles Michel: Eltökélt szándékunk megerősíteni, hogy lankadatlanul támogatjuk Ukrajnát

Charles Michel: Eltökélt szándékunk megerősíteni, hogy lankadatlanul támogatjuk Ukrajnát

Kulcsár Péter

2023. 10. 27., p – 13:54

Eltökélt szándékunk megerősíteni és emlékeztetni arra, hogy az Ukrajnának nyújtott támogatásunk lankadatlan, és addig tart, ameddig csak szükséges – hangsúlyozta Charles Michel, az Európai Tanács elnöke pénteken az uniós tagállamok vezetőinek brüsszeli csúcstalálkozójára érkezve.

Mint mondta, a csúcstalálkozó második napján a vezetők többek között arról tárgyalnak majd, hogyan lehet Ukrajnát fenntarthatóan támogatni.

Az Európai Tanács vezetője elhárította az unión belüli nézeteltérésekkel kapcsolatos aggodalmakat, és úgy nyilatkozott:„széles körű támogatás sorakozott fel Ukrajna mellett, ami rendkívül fontos, mert mindannyian tudjuk, hogy az ukránok a jövőjükért, a földjükért és a mi értékeinkért és elveinkért is harcolnak”.

Hangsúlyozta, hogy a tagállami vezetőket tömörítő tanácsban a döntések egyhangúlag születnek, a csúcstalálkozó pedig „a kollektív intelligencia egyfajta gyakorlása, ami teret ad az érvelésnek és egymás meggyőzésének.”

„A legvégén mindig egységben maradunk, tegnap például a közel-keleti helyzettel kapcsolatban, és ma is biztos vagyok benne, hogy sikerül konszenzust elérnünk” – hangoztatta.

Kaja Kallas észt miniszterelnök a találkozóra érkezve adott nyilatkozatában reményét fejezte ki, hogy Magyarország és Szlovákia jóváhagyja a tervezett 50 milliárd eurós ukrajnai segélycsomagot, de figyelmeztetett, hogy még messze van az uniós pénzügyi keret felülvizsgálatáról szóló megállapodás.

Xavier Bettel leköszönő luxemburgi kormányfő nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy „Magyarországnak – annak érdekében, hogy feloldja a saját befagyasztott uniós forrásainak zárolását – nem lenne szabad gáncsolnia az Ukrajnának nyújtandó új pénzügyi támogatásról szóló döntéshozatalt”.

„Magyarországnak nem lenne szabad azt mondania: ha pénzt szántok Ukrajnának, akkor mi is pénzt akarunk. Nem lehetünk Orbán Viktor túszai, és meggyőződésem, hogy pozitív megoldást fogunk találni” – mondta Bettel.

A luxemburgi vezető bírálta továbbá a magyar miniszterelnök személyes találkozóját is Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. „Ezzel (Orbán) kigúnyolta az összes ukránt és a harcoló katonákat, akik életüket vesztik az orosz támadásokban” – fogalmazott.

Read More

Post Comment