Search by category:
Egyéb kategória

Alpesi vk – Vlhová győzött Leviben

Alpesi vk – Vlhová győzött Leviben

Mészáros Richárd

2023. 11. 11., szo – 14:40

Leviben a szakág kétszeres vk-győztese, Petra Vlhová diadalmaskodott szombaton, miután az első sorozatot követően a másodikban is a leggyorsabb volt.

Nem ért célba az első futamban a női alpesi sízők világkupa-sorozatának finnországi Leviben zajló műlesikló viadalán Tóth Zita, aki így vasárnap próbálkozhat újra. A nemzetközi szövetség (FIS) eredményközlő oldala szerint a Vasas sportolója 71-es rajtszámmal kezdhette meg a versenyt a 85 fős mezőnyben, de nem tudta befejezni az első csúszását.

A magyar szövetség közleménye szerint a pekingi téli olimpián is szerepelt Tóth Zita elsőéves felnőttként áll rajthoz a vk-sorozat hétvégi futamain. Legutóbb 2022 januárjában, Zágrábban vett részt vk-viadalon, a mostani szezonban a vk-versenyek mellett az Európa-kupa futamain is tervez rajthoz állni.

Leviben a szakág kétszeres vk-győztese, a szlovák Petra Vlhová diadalmaskodott szombaton, miután az első sorozatot követően a másodikban is a leggyorsabb volt. Mögötte a német Lena Dürr zárt másodikként, az osztrák Katharina Liensberger pedig harmadikként. Az első futam után még harmadik helyen álló amerikai Mikaela Shiffrin végül negyedik lett. A kétszeres olimpiai bajnok, a szakágban és az összetettben is címvédő versenyző a második sorozatban csak a 10. időt érte el, emiatt lecsúszott a dobogós pozícióról.

Vasárnap szintén 10 órakor rendezik az első, 13 órakor pedig a második futamot.

1. Petra Vlhová (szlovák) 1:50.59 perc (1. futam: 53.79 másodperc/2. futam: 56.80 mp)
2. Lena Dürr (német) 1:52.00 p (53.97 mp/58.03 mp)
3. Katharina Liensberger (osztrák) 1:52.14 p (54.81 mp/57.33 mp)
…Tóth Zita az első futamban kiesett

Read More

Post Comment