A WHO ki akarja üríteni az es-Sifa kórházat
2023. 11. 19., v – 09:06
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szombaton bejelentette, hogy tervet dolgoz ki a gázai es-Sifa kórház kiürítésére, amelyet a „halál övezetének” nevezett.
„A WHO és partnerei sürgősen terveket dolgoznak ki a megmaradt betegek, a személyzet és családjaik azonnali evakuálására” – derült ki a szervezet közleményéből.
Az es-Sifa, a Gázai övezet legnagyobb kórháza, amely az izraeli támadások célpontja, „a halál zónájává” vált – közölte a WHO, amely evakuálásra szólított fel, mivel az izraeli hadsereg kiterjeszti hadműveleteit az ostromlott területen.
Az intézmény igazgatója és az AFP francia hírügynökség helyszínen tartózkodó újságírója szerint szombaton több százan hagyták el a kórházat, miután az izraeli hadsereg erre utasította őket. A hadsereg cáfolta, hogy elrendelte volna az evakuálást.
Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) szervezet bejelentette, hogy egyik munkatársának egy családtagja meghalt, egy másik pedig megsebesült az es-Sifából 137 embert evakuáló konvoj elleni támadásban. Az MSF nem pontosította a lövések forrását.
A WHO kijelentette: a kórházban a helyzet „kétségbeejtő” a víz, az áram, a gyógyszerek, az élelmiszer és az orvosi felszerelés hiánya miatt. A szervezet szerint a hatalmas kórházkomplexumban szombaton még mindig 25 ápoló és 291 beteg volt, köztük 32 kritikus állapotban lévő csecsemő, 22 dialízisre szoruló és két intenzív osztályon kezelt beteg. A sérültek közül sokan súlyos fertőzésben szenvednek az antibiotikumhiány és a rossz higiéniai körülmények miatt.
Az izraeli hadsereg szerint a kórházban – ahol szerda reggel razziát tartott – egy alagúthálózatban kialakított Hamász-búvóhely található. Az iszlamista mozgalom ezt tagadta.