Életének meghatározó momentumai rezonálnak azon tragikus sorsú írók és költők életpályájáival, akikről azt hittük: sorsuk teszi őket (és költészetüket/hagyatékukat) halhatatlanná. Azonban a 2014-ben, ötvenegy évesen elhunyt Borbély Szilárd műveiben a tragikum nem csupán egy etikai tér, melyben a cselekmény ösztönösen fókuszál az ismétlődő tragédiára, hanem a nyelv teljesítményeként válik költészetté e terhelt forrás. Az önéletrajzi vonatkozásokat szöveghagyományok felhasználásával beszéli el: a borbélyi költészet imádságokat idéz, regényei klasszikusokat, elődöket gondolnak újra, máskor a keresztény és zsidó hagyományvilág kerül egy illúzióktól mentes lencse alá.

Borbély Szilárd születésének 60. évfordulója alkalmából a pozsonyi Comenius Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének Szenczi Molnár Albert Polgári Társulása, a pozsonyi Liszt Intézet, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma, valamint Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata október 24–25. között egy határokat átívelő tudományos és emlékkonferenciát rendezett a Borbély-kutatók, illetve az életéhez személyesen kötődő irodalmárok összefogására. A kétnapos előadássorozat témái a marginalitás és kisebbségiség kulcsszavak köré rendeződtek, s a Borbély Szilárd-életmű alakulástörténetére épülő kutatások bemutatásában és megvitatásában teljesedtek ki.

A meghívottak közt szerepeltek olyan neves irodalomtörténészek, egyetemi tanárok, mint Fried István, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Bizottságának társelnöke, a Szegedi Tudományegyetem professzora, aki plenáris nyitóelőadását a Borbély Szilárd-i érzékenység és felvilágosodás motívuma köré építette.
Borbély költészetét már a kezdetektől áthatották az antik mo­tívumok; a klasszikus mítoszvilágot utalásaiban felhasználó posztumusz verseskötete, a Buko­likatájban 2022-ben jelent meg. Krupp József klasszika-filológus az említett „bukolikus” verseket helyezte újszerű megvilágításba, „álmot fejtve” az emberi és isteni szenvedéstörténetekben.

Identitáskonstrukció, „proteszt” identitás, zsidó-keresztény emberkép, a nő mint az élet forrása… – Szűcs Teri szűk fél órában járta körül Borbély A Testhez című kötetének genderspecifikus olvasatát, a nőkhöz való viszonyát (vagy szándékolt viszonyát), az abortuszkérdés érzékeny peremeit a Borbély-életműben. Az előadás egyenlőségjelet szeretett volna tenni női és férfitapasztalat közé, mely előbbi általában kizáratik egy patriarchális társadalomból.

A konferencián Csehy Zoltán a kortárs költészet „bukolikus” beszédmódjának alakváltozatait „hagyománykomposztálás” címszó alatt elemezte, míg Déri Balázs a Borbély munkásságában fellelhető szakrális szöveghagyomány hatását vizsgálta. Az önéletrajziság, az apahiány, a közép-európai identitás boncolgatása többek között Száz Pál, Visy Beatrix és Murzsa Tímea előadásaiban kapott központi szerepet.

Az egyes témakompozíciókat színvonas kísérőprogramok is színesítették. Borbély Szilárd frissen megjelent, Csokonairól írt, „Nyugszol a nyárfáknak lengő hívesében” című tanulmánykötetét Lakner Lajos, a debreceni Déri Múzeum munkatársa mutatta be. A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma a konferencia idején egy kiállításnak adott otthont, mely a Debrecen híres irodalmi alakjai, vagyis Csokonai Vitéz Mihály és Borbély Szilárd művei köré épülő illusztrációpályázat alkotásaiból válogatott.

Pastorek Veronika