Search by category:
Egyéb kategória

Xisco Munoz a DAC új vezetőedzője

Xisco Munoz a DAC új vezetőedzője

Mészáros Richárd

2023. 11. 19., v – 12:44

A negyvenhárom esztendős spanyol tréner veszi át a DAC 1904 A-csapatának irányítását. 

A klub hivatalos honlapján megjelent vasárnapi közlemény szerint a 43 éves szakemberrel a szezon végéig szóló megállapodást kötöttek, további egy évre szóló opcióval.

„Egy dinamikus, fiatal edzőről van szó, aki jelentős nemzetközi tapasztalatokkal rendelkezik. Egyetértettünk az idei szezonra szóló célkitűzésekben, továbbá a csapat erősségeiben és gyengeségeiben is. Összességében simán zajlott a folyamat és elkezdhetjük az előttünk álló fontos hetekre való felkészülést” – idézte a közlemény Jan Van Daele-t, a DAC ügyvezető igazgatóját, aki hozzátette, Munoz hétfőn érkezik Dunaszerdahelyre és keddtől veszi át a csapat irányítását.

Francisco Javier Munoz Llompart – akit a futballban Xisco Munozként ismernek – játékosként a spanyol első osztályban a Real Betis és a Valencia futballistája is volt, utóbbi csapattal 2004-ben UEFA Kupát nyert. Edzőként aztán a Dinamo Tbiliszit georgiai bajnoki címig vezette, majd az angol másodosztályban szereplő Watfordtól kapott megbízást és feljuttatta az együttest a Premier League-be. Később a spanyol Huescánál, a ciprusi Anorthoszisznál, valamint az angol másodosztályú Sheffield Wednesday-nél dolgozott. Utóbbi egyesülettől október 4-én távozott.

A DAC pénteken bontott szerződést az előző trénerrel, Adrian Gul’ával, és a szlovák szakvezetővel együtt a másodedzőtől, valamint az erőnléti edzőtől is megváltak.

Xisco Munozzal új másodedző-videóelemző, valamint erőnléti edző is érkezik Dunaszerdahelyre.

A DAC jövő szombaton a sereghajtó Zlaté Moravce-Vrablét fogadja a szlovák bajnokság 15. fordulójában.

(MTI, fcdac.sk)

Read More

Post Comment