Search by category:
Egyéb kategória

Észak-Korea rakétát bocsátott fel, feltehetőleg kémműholddal a fedélzetén

Észak-Korea rakétát bocsátott fel, feltehetőleg kémműholddal a fedélzetén

Mészáros Richárd

2023. 11. 21., k – 19:44

Észak-Korea rakétát bocsátott fel, amely egy feltételezett kémműholdat hivatott Föld körüli pályára állítani – jelentette a Yonhap hírügynökség a dél-koreai hadseregre hivatkozva helyi idő szerint kedden késő este.

Phenjan kedden arról értesítette Japánt, hogy november 22. és december 1. között saját fejlesztésű katonai műholdjának pályára állítását tervezi. Ehhez képes már kedden végrehajtotta azt.

A rakétát az északnyugati Tongcsang-ri városnál található kísérleti telepről indították el helyi idő szerint este 10 óra 43 perckor. A dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága nem közölt további részleteket az indításról, így azt sem tudatta, hogy a háromfokozatú rakétával sikerült-e Föld körüli pályára állítani a műholdat. Phenjan sikertelenül már májusban és augusztusban is próbálozott a felbocsátással.

Szöul óva intette Phenjant a kísérlettől, mondván, hogy azzal megsérti az ENSZ Biztonsági Tanácsának Észak-Korea ballisztikus rakétaprogramját betiltó határozatait.

A KCNA észak-koreai hírügynökség kedden közölte, hogy Phenjan „szuverén joga” növelni katonai erejét az amerikai vezetésű űrmegfigyelési rendszerrel szemben.

Read More

Post Comment