Hamász-vezér: közel a tűzszüneti megállapodás
2023. 11. 21., k – 09:14
Közel a tűzszüneti megállapodás Izrael és a Hamász iszlamista terrorszervezet között a Hamász politikai vezetőjének, Iszmail Haníjének a Reuters hírügynökséghez kedden eljuttatott nyilatkozata szerint.
A Hamász egy másik tisztségviselője, Isszat er-Resík az al-Dzsazíra pánarab hírtelevíziónak azt mondta, a tárgyalások elsősorban a tűzszünet hosszúságáról, a Gázai övezetbe szállítandó segélyekről és az izraeli túszok, valamint az izraeli börtönökben fogva tartott palesztinok elengedéséről szólnak.
Mindkét oldal egyetért a nők és gyerekek elengedésében, a megbeszélések eredményét pedig az egyeztetésekben közvetítői szerepet vállaló katari kormány jelenti majd be – tette hozzá Resík.
Mindeközben hétfőn Katarban találkozott Haníje és Mirjana Spoljaric, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) elnöke. Az ICRC közleménye szerint a felek a gázai humanitárius válságról egyeztettek, továbbá a szervezet közvetítőként ajánlkozott a túszok elengedésével kapcsolatos megbeszélésekhez is.
Az elhurcolt, Gázában fogva tartott izraeliek ügyében napok óta folynak megbeszélések. Mikál Hercog, Izrael washingtoni nagykövete vasárnap, az ABC amerikai hírtelevízióban azt mondta, reméli, hogy napokon belül egyezségre jutnak, Muhammad bin Abdul Rahman Ál Száni katari miniszterelnök pedig szintén azt közölte, a felek között már csak „egészen apró” vitás kérdések maradtak.
Jon Finer, a Fehér Ház helyettes nemzetbiztonsági tanácsadója mindazonáltal arra figyelmeztetett, „semmiben nincs megegyezés, amíg mindenben nem születik megegyezés”.
Kedden a WAFA palesztin hírügynökség azt közölte, legalább 17 halálos áldozata van az övezet középső részén lévő Nuszejrát menekülttábort ért izraeli légicsapásoknak.