Search by category:
Egyéb kategória

Keresi az államfőjelöltjét a Szövetség

Keresi az államfőjelöltjét a Szövetség

Czímer Gábor

2023. 11. 26., v – 22:04

Pozsony |

Még nem tudni, kit indít a Szövetség az államfőválasztáson, Bárdos Gyula nem vállalta, hogy a párt jelöltje legyen. Nem zárható ki, hogy Forró Krisztián elnököt indítják. Gyimesi György pedig még a pártba sem lépett be.

A vonatkozó határidők szerint legkésőbb 2024. április 13-án meg kell tartani az államfőválasztás első fordulóját. Bár a kampányra rendelkezésre álló időből már csak négy és fél hónap van hátra, még mindig nem tudni, a Szövetség kit indít az államfői tisztségért. Csupán az biztos, hogy a pártnak lesz jelöltje. A Szövetség elnöke, Forró lapunknak mindössze annyit mondott, a jelölt személyéről először a páron belül fognak egyeztetni. Az államfőválasztás a Szövetség számára inkább szimbolikus jelentőségű, hiszen nagyon valószínűtlen, hogy a jelöltjük bejutna a választás második fordulójába, ahová az első körben legnépszerűbb két induló jut tovább. Úgy tudjuk, a párt december 9-én esedékes kongresszusán jelenthetik be, kit indítanak. Háttérinformációk szerint esélyes, hogy pont a pártelnök, Forró lesz a jelöltjük.

2014-ben Bárdos Gyula volt az első magyar köztársaságielnök-jelölt Szlovákiában. A Szövetség MKP-platformjának politikusánál ezért most is érdeklődtünk, kapott-e a pártjától megkeresést erre a szerepre. „Ez megtörtént, de én azt mondtam, hogy nem vállalom. Kétszer ugyanabba a folyóba lépni nem lehet” – mondta Bárdos. Hozzátette, szerinte egy fiatalabb jelöltre van szükség, aki a közösség érdekében az államfői kampányban megszerzett támogatottságát a következő időszakban is fel tudja használni. Azt azonban nem akarta pontosítani, konkrétan ki lehet jó jelölt.

Gyimesi Györgynél, aki korábban az OĽaNO kötelékében politizált, de a szeptemberi parlamenti választáson már a Szövetség listáján indult, szintén érdeklődtünk, elfogadná-e, ha őt kérnék fel, legyen a párt államfőjelöltje. „Hipotetikus kérdésekre nem válaszolok” – válaszolta. Ezzel együtt is úgy tűnik, mintha a korábbi parlamenti képviselő egyre távolodna a Szövetségtől. Nem is lépett be a pártba, közölte lapunkkal Pálinkás Évi szóvivő. Gyimesi pedig szombaton éles hangon bírálta a Szövetség vezetését. „Hogy világos legyen, jelenleg egyetlen párttal sem tárgyalok. A Szövetséggel sem” – fogalmazott a politikus abban a Facebook-bejegyzésében, amelyben a párt elnökét, Forrót és alelnökét, Mózes Szabolcsot kritizálta. Ezzel együtt ugyanakkor Berényi József, a Szövetség MKP-platformjának elnöke úgy nyilatkozott, Gyimesi belépése kapcsán még nincs végleges álláspont.

Egy felmérés szerint ugyanakkor a magyarok körében a két esélyes államfőjelölt, Peter Pellegrini (Hlas) és Ivan Korčok közül inkább az előbbinek nagyobb a támogatottsága. Az AKO közvélemény-kutató ügynökségnek a Joj televízió számára készített felmérése szerint úgy tűnik, hogy a két legtámogatottabb államfőjelölt a parlament házelnöke, Peter Pellegrini (Hlas) és a korábbi külügyminiszter, Ivan Korčok (független). Ezzel ők jutnának a választás második fordulójába. A november 7. és 14. között készült kutatásból az is látszik, hogy kettőjük közül Pellegrini a népszerűbb, 34,9 százalék szavazna rá az első fordulóban, Korčokra pedig 26,5 százalék voksolna. Pellegrini ugyanakkor még hivatalosan nem jelentette be indulását, de többször is utalt rá, hogy megmérettetheti magát. Az államfőválasztás időpontját azonban a házelnöknek, vagyis magának Pellegrininek kell kitűznie, így az esetleges kampánya időzítésével taktikai előnyben van. Ráadásul a tisztségéből adódóan sokat szerepel. „Mondja meg az embereknek, nem az adófizetők pénzén finanszírozza-e a választási kampányát” – szólította fel Korčok Pellegrinit. Az AKO kutatásából az is kiderült, hogy a magyarok 47 százaléka szavazna Pellegrinire és 17 százaléka voksolna Korčokra. 15 százalék pedig egyikükre sem adná a szavazatát.

Read More

Post Comment