Search by category:
Egyéb kategória

A Mikulás munkabeosztása

A Mikulás munkabeosztása

Mészáros Richárd

2023. 12. 05., k – 20:00

Kedves gyerekek! Nyilván megvitattátok már az oviban vagy a suliban, hogy kihez mikor szokott jönni a Mikulás, aki vélhetően idén is tartja magát régi jó szokásához. És nyilván feltettétek azt a kérdést, hogy miért érkezik meg egyesekhez december 5-én este, másokhoz aznap éjjel – ők 6-án reggel találják meg az ajándékcsomagot –, megint másokhoz pedig csak 6-án este.

A felnőttek rögtön rávágnák, hogy ahány ház, annyi szokás, de ezt most nem nekik írom, hanem nektek, akik már tudtok olvasni, és át szoktátok lapozni az újságot, hogy van-e benne valami érdekes téma számotokra is. Nos, ezt remélhetőleg érdekesnek fogjátok találni, mert alaposan utánanéztem a dolgoknak.

Feltűnt, hogy régiónként változik a csomagok célba érésének ideje. Gömörben például a legtöbb gyerek már tegnap este megkapta az édességeket, apróságokat vagy akár komolyabb ajándékot – ha tényleg nagyon jó volt egész évben. A pozsonyi gyerekek viszont ma reggel találták meg a csomagokat. Az északi régiókban ma este fogják csak megkapni őket. Ez alapján szépen kirajzolódik a térképen a Mikulás útvonala és munkabeosztása.

Akadnak persze kivételek, amikor egy-egy nappaliba az arrafelé szokásosnál hamarabb vagy később érkezik meg az ajándék, de talán tudjátok, hogy a Mikulásnak segítői is vannak: az angyalok. Nélkülük valószínűleg nem győzné leszállítani az összes csomagot, hajlott korára tekintettel. Mert ahol kémény van, oda bizony le kell ereszkednie – gondoljatok csak bele, mekkora strapa lehet ez. Sokkal gyorsabban végez a lakótelepeken, ezt személyes tapasztalat alapján mondom: kiskoromban mi az öcsémmel már 5-én este megkaptuk a csomagokat a hatodik emeleten, a családi házban lakó nagyihoz viszont csak másnap érkezett meg az ajándék – naná, hogy szintén nekünk. (Ki másnak?)

És képzeljétek: az amerikai gyerekek kénytelenek egészen karácsonyig várni, mivel a Mikulás Finnország északi részén él, ott van a nagyraktár. Szóval bármilyen gyorsak is a rénszarvasok (élükön a veterán Rudolff al), eltart egy ideig átkelni az Atlanti-óceánon. Ezért az öreg gálánsan átvette a Jézuska szerepét is, és Santa Claus néven a karácsonyi ajándékokat is kiszállítja. Vagyis Amerikában csak egyszer kapnak ajándékot december folyamán, nincs külön Mikulás-nap. Így jár, aki messze lakik Finnországtól.

De más érdekességek is vannak ám! Nyugat-Európában általában vastag, kötött térdzoknikat töm tele az öreg édességekkel az éj leple alatt, nálunk viszont ki kell tenni a fényesre suvickolt csizmát az ablakba – bátrabbak a bejárati ajtó elé teszik ki. (Gondolom, rájöttetek, hogy minél magasabb szárú a csizma, annál több fér bele). És vannak vidékek, ahol külön csomagban érkezik az ajándék. Arrafelé lényegében tökmindegy, hogy hótaposóban vagy téliesített tornacipőben járnak- e a gyerekek…

Read More

Post Comment