Search by category:
Egyéb kategória

Szoros vereséget szenvedtek a komáromi röplabdázók az Azori-szigeteken

Szoros vereséget szenvedtek a komáromi röplabdázók az Azori-szigeteken

Lencsés Zoltán

2023. 12. 13., sze – 17:43

Szoros mérkőzésen szenvedett vereséget a komáromi férfiröplabda-csapat az Azori-szigeteken a Challenge Cup nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.

Az Azori-szigeteken székelő portugál A. J. F. Bastardo csapata kedden este már 2:0-ra vezetett szettekben, a harmadik játszmában pedig 9:4 volt az előnye, de innen sikerült felállnia a komáromiaknak, akik kiegyenlítettek, és végül csak egy szoros tiebreakben maradtak alul. A vereséggel minden esélye megmaradt a Duna-parti csapatnak, hogy a jövő héten hazai pályán harcolja ki a negyeddöntőbe jutást. „Komáromban fog eldőlni minden, teli csarnokot várunk” – adta hírül a csapat hivatalos Facebook-oldala.

„Mindkét csapat a saját taktikája szerint játszott az első két szettben, ebből a hazaiak jöttek ki jobban és megérdemelten vezettek. Ezután változtattunk, máshogy játszottunk, amire az ellenfelünk nagyon rosszul reagált. A sorsdöntő szettben két pontra megközelítettük őket, de ez volt minden. A körülményekhez képest jó helyzetből várhatjuk a visszavágót. Megfelelő hozzáállással kell játszanunk és reméljük, a teli csarnok hajtani fogja a fiúkat előre. Hiszünk benne, hogy kiejtjük az azoriakat” – idézi a Szlovák Röplabdaszövetség honlapja Richard Vlkolinskýt, a komáromiak vezetőedzőjét.

„Az első két szettben nem fejtettünk ki elegendő nyomást az ellenfélre az adogatásaink után, de a fogadásban sem voltunk a legjobbak. A harmadik szettben taktikát váltottunk és javult a védekezésünk. Ennek, valamint a harciasságunknak köszönhetően sikerült kiegyenlítenünk. A tiebreaket rosszul kezdtük, amiből már nem sikerült magunkhoz térni, így az ellenfél megérdemelten győzött. Nem vagyunk maximálisan elégedettek. Bízunk benne, hogy a komáromi visszavágón aranyszett nélkül megnyerjük a mérkőzést és bebiztosítjuk a negyeddöntős szereplést, amire mindannyian vágyunk” – fogalmazott Sánta János, a komáromiak játékosa a mérkőzés után.

A visszavágót december 19-én, kedden rendezik Komáromban, 19 órai kezdettel.

A Duna-partiak már a nyolcaddöntőbe jutással történelmet írtak, hiszen most először érték el a harmadik fordulót a nemzetközi kupaporondon.

Érdekes

A. J. F. Bastardo–Komárno 3:2 (20, 19, -19, -22, -11)

FÉRFI CHALLENGE CUP, nyolcaddöntő, első meccs

Read More

Post Comment