Search by category:
Egyéb kategória

Több ezren tüntetnek Ficóék ellen Pozsonyban és Kassán (ÉLŐ)

Több ezren tüntetnek Ficóék ellen Pozsonyban és Kassán (ÉLŐ)

Mészáros Richárd

2023. 12. 19., k – 18:05

Több szlovákiai városban is tüntetnek a Robert Fico (Smer) vezette kabinet törvényjavaslatai ellen. A pozsonyi és kassai tüntetésről élőben jelentkezünk.

18:23 – Amikor Eva Mosnáková a színpadon arról beszélt, hamarosan államfőválasztásra kerül sor, a tömeg Hamran István közelmúltban leváltott rendőrfőkapitány nevét kezdte el skandálni.

(czg)

18:22 – A tüntetést azért hívták össze, mert a kormány előzetes egyeztetés nélkül akarja felszámolni a Speciális Ügyészséget, amely a legsúlyosabb bűncselekmények vizsgálatával foglalkozik, lényegében szétverné a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökséget (NAKA), korlátozná a Bejelentővédelmi Hivatal jogköreit, de a korrupcióért járó büntetéseket is csökkentené. A demonstrációt egyebek mellett az ellenzéki Progresszív Szlovákia hirdette meg.

(czg)

18:18 – Helyszíni tudósítónk becslése szerint a kassai Fő utca nyugati végében található Alsó kapunál nagyjából háromezren gyűlhettek össze. A tüntetők – úgy mint egy héttel ezelőtt – most is a Fico-kormány lemondását követelik.

(nr)

18:17 – A pozsonyi tüntetés első felszólalója Eva Mosnáková holokauszttúlélő. Arra emlékeztetett, milyen emberiség elleni bűnöket követett el a második világháború idején létező szlovák bábállam.

(czg)

18:11 – Ján Gordulič, a pozsonyi esemény konferansziéja a színpadon arról beszélt, hogy a fővároson kívül további egy tucat szlovákiai városban tüntetnek ebben a pillanatban a kormány lépései ellen.

(czg)

18:07 – Több ezren gyűltek össze a pozsonyi SZNF téren, a pozsonyi köztér nagy része megtelt tüntetőkkel. A köd és a tér adottságai miatt nehéz megbecsülni, hogy mennyen vesznek részt a demonstráción, helyszíni tudósítónk becslése szerint legalább ötezren állnak a színpad előtt. A tömeg már a tüntetés elején azt skandálta, „Elég volt Ficóból”.

(czg)

Read More

Post Comment