Az előadások töredékeiből, a résztvevőkkel folytatott folyosói eszmecserékből készült beszámoló természetesen nem adhatja vissza a 6. helytörténész találkozó teljes hangulatát és rendkívül gazdag, átfogó anyagát. Juhász Gábor, a Dudich Ferenc Polgári Társulás elnöke azonban arról tájékoztatta lapunkat, hogy a helytörténészek további együttműködési terveket szőnek annak érdekében, hogy tevékenységüket népszerűsítsék. Felvétel nem készült az összes előadásról, ám a tartalmas és új ismereteket kínáló előadások gyűjteménye bizonyára sokakat érdekelne évkönyv, vagy előadások gyűjteményeként egybefűzve, nyomtatott kiadásban. Reméljük, hogy a szervezők tervei megvalósulhatnak az új esztendőben.

Erőt adó múltbéli történések

Juhász Gábor helytörténész a találkozó megnyitásakor hangsúlyozta, több oka is volt arra, hogy mintegy nyolc évvel ezelőtt megszervezze az első találkozót. Ekkor Párkányban már létezett hasonló csoportosulás és rendezvény. Elmondása szerint csaknem minden községnek van helytörténésze. Többnyire az adott település szülötteiről, úgynevezett őslakosairól van szó. Sokan fel sem fogják, hogy az ősi kultúra, a hagyományok képviselői.

„Ragaszkodunk a gyökereinkhez és még mindig magyarul beszélünk egymás között Léván, illetve annak környékén. Akármilyen nehéz is, de mi kitartunk. A helytörténészek konferenciájára azért van szükség, hogy megerősödjünk a múlt történéseiből. Hatodik alkalommal gyűltünk össze, tavaly a barsendrédi kastélyban találkoztunk. Idén egy méltó történelmi helyszínre érkeztünk, a Barsi Múzeumba. Köszönetet jár Bali Henriettának, a múzeum igazgatónőjének, aki felajánlotta ezt a lehetőséget. Örülnék annak, ha nem csak a Reviczky Házban és a Csemadok Lévai Alapszervezetének székházában szólna a magyar szó, hanem itt a múzeumban is néhány rendezvényen, ahol időnként magyar idegenvezetőként munkálkodom. Nagyon érdekes társaság jött össze az idei évben, holott a kemény mag mindig ugyanaz”

– mondta Juhász Gábor. A szervező elmondta továbbá, hogy több blokkra osztották szét a helytörténészek találkozójának előadásait. Első előadóként Müller Péter, a Reviczky Társulás helytörténeti szakosztályának vezetője mutatta be a lévai helytörténeti kutatással foglalkozókat. Juhász Gábor humorral fűszerezett bevezetőjében az ezt követő előadásokat úgynevezett „dohányfüstös” blokként emlegette, mert Duba Ernő a hontfüzesgyarmati dohánytermesztésről, Novák Margaréta történész a pipák történetéről tartott élvezetes ismeretterjesztő előadást.

Lévai helytörténeti kutatások

A 110 éve alakult Reviczky Társaság címmel tartott előadást tavaly november végén Müller Péter. Ez volt egyben az általa vezetett helytörténeti szakosztály 121. előadása is. A december végi helytörténész találkozón a lévai helytörténeti kutatás gazdag múltjába engedett betekintést nyerni a közönségnek az előadó. Bemutatta a lévai intézményeket, szervezeteket, valamint a Léván tevékenykedő jelentős személyiségeket, akik magyar nyelvű kiadványaikkal, publikációikkal vagy előadásaikkal sokat tettek, vagy tesznek a mai napig a város gazdag történetének felkutatása, anyanyelven történő ismertetése érdekében.

„Elárulom, hogy részemről ez az első próbálkozás a téma feldolgozására, nagy örömmel veszem észrevételeiket, hogy ezzel is gazdagodjon ez az arcképcsarnok”

– hangsúlyozta Müller Péter. Első személyiségként a lévai születésű és itt tevékenykedő Horváth Józsefről szólt, aki sokszor Pereczparti Pista bácsi álnéven írt. A lévai várról, valamint a garamvezekényi csata eredeti emlékművéről szóló írása, az 1849-i év eseményeit feldolgozó naplója máig nem merült feledésbe. Megemlékezett Széplaki Botka Tivadar jogászról, helytörténészről, akinek Lévával kapcsolatos munkáit ismertette és méltatta Mácsai Lukács sokoldalú közéleti személyiséget, értékes írásait. Jaross Ferenc a lévai római katolikus elemi iskolai tanítója, igazgatója, a Bars hetilap munkatársa is szóba került, aki a lévai kaszinó ötvenéves, a helyi tűzoltóság huszonöt éves, a lévai iparos olvasókör tízéves és a lévai tanonciskola húszéves történetét dolgozta fel. Természetesen említést tett az előadó Alt Ernő járási gyógyszerészről, méhészről, helytörténészről, aki a lévai járás gyógyszerészetének történetét is feldolgozta, lévai egyházakról cikksorozata jelent meg, de nevéhez fűződnek a barangolások a lévai temetőben, és ő alapította a Barsi Múzeum gyógyszerészeti részét, továbbá gazdag méhészeti anyagot adott át a múzeumnak. Az előadó elmondása szerint Alt Ernő mindenkor szívesen osztotta meg tapasztalatait, ilyen módon segítve a fiatalabb helytörténészeket. Müller Péter említést tett a fiatalon elhunyt Tolnai Csaba lelkes népművelőről, a lévai képeslapok gyűjtőjéről, illetve arról, hogy Léva egykori alpolgármestere jeles lokálpatriótaként gazdagította, népszerűsítette a járási székhely történelmi örökségét. Az előadó kiemelte továbbá Sándor Károly nevét, a lévai Barsi Múzeum nyugalmazott igazgatója, történész főbb kutatási területe a lévai vár volt, a lévai céhek ismertetése, és nevéhez fűződik a helytörténeti előadássorozatok elindítása. Müller Péter nem feledkezett meg arról sem, hogy elismerően szóljon Vincze László levéltáros, városi képviselő munkájáról, akinek köszönetet mondott azért, hogy a lévai levéltárban gazdag forrásanyaghoz jutnak a helytörténészek.

„2004. február 25-én Novák Margaréta, Léva környéke a régészet tükrében című előadásával indult meg a Reviczky Társulás helytörténeti előadássorozata, aminek kezdeményezője volt, Sándor Károly és Tesár Péter szellemi és szakmai vezetőkkel. Az 57. előadás keretében a Reviczky Társuláson belül helytörténeti szakosztály alakult, amely azóta gondozza az előadássorozatot. 2005. november 30-án kapcsolódtam be a vérkeringésbe az irgalmas nővérek intézetéről szóló előadással, és a Reviczky Társulás évfordulóján volt a 45. előadásom”

– tudtuk meg Müller Pétertől. Érdekfeszítő, minden részletre kiterjedő előadásában természetesen további helytörténészekről is beszámolt, olyan jeles személyiségekről, akiknek a neve sosem merülhet feledésbe Léván, és a máig aktív helytörténészek, értékmentők jóvoltából munkásságuk eredménye fennmarad az utókor számára.

Dohánytermesztés és pipák

Duba Ernő, a Csemadok Lévai Területi Választmányának titkára Hontfüzesgyarmatról érkezett a lévai találkozóra. „Ami a helytörténész múltamat illeti, tíz évvel ezelőtt kezdtem el komolyabban foglalkozni a témával, sok mindenről lemaradtam, ami az elbeszélt történetet érinti, de sok dokumentum, fénykép, levél maradt fenn a padlásokon. Duba Gyula szülőházát szeretnénk idővel felújítani, emlékházzá, múzeummá, közösségi térré alakítani, ami helyt adhatna akár helytörténészek találkozójának is” – hangsúlyozta Duba Ernő. Előadásában Verseghy Pál katolikus plébánost visszaemlékezéseiből is ízelítőt kapott a közönség. Megtudhattuk, hogy a füzesgyarmati dohány rendkívül erős, közönséges pipából csaknem szívhatatlan, de burnótnak kiváló. Említést tett továbbá Bakay András helybéli lakosról, aki nagyvárosokba szállította a füzesgyarmati tobákot. Duba Ernő elmondása szerint olyan erős dohányról volt szó, amit szinte veszélyes volt szívni magában, és legalább két-három éven át kellett szárítani. Szólt továbbá a szabad dohánytermesztés megszüntetéséről, a dohánycsempészés szigorú ellenőrzéséről, a dohánytermesztés virágkorának befellegzéséről. Novák Margaréta történész, régész ugyancsak hangsúlyozta, hogy a pipa és a dohány témája kimeríthetetlen.

„Már az ókori időben sőt már a bronzkorban is használtak pipákat, mi azokat a típusokat tudjuk, amikbe dohányt töltöttek. Nálunk a pipa lényegében a 17. században honosodott meg, egyrészt amikor nyugatról a harmincéves háború következtében ide beözönlő zsoldoskatonák hozták be. Keletről az oszmán terjeszkedés következtében egészen más típusú pipaformák jöttek. Kezdetben az ördög büdös, füstölgő kéményeinek is nevezett pipák aztán a gyűjtők látókörébe kerültek és egy-egy darab a gyűjtemény kincsévé alakult. Az első pipák dísztárgyakként kerültek be, például 1614-ben Bethlen Gábor is kapott egy gyönyörű tajtékpipát, betette a vitrinbe, nem pöfékelt belőle. A dohány behozatala Amerikából elindította a pipát világhódító útjára. A lévai Barsi Múzeum gyűjteményében 73 pipa található, amiből 53 cseréppipa, 14 tajtékpipa és 6 fapipa. A pipák egy része Nécsey József múzeumalapító ajándékaként került a gyűjteménybe, 15 darab a vár területén, a múlt század hetvenes éveinek elején és az 1983-ban zajló ásatások során került elő. Az agyagpipák esetében olyan tárgyról volt szó, ami tucatdarabnak számított, ha tönkrement, újat szereztek be belőle”

– tudtuk meg az előadótól. Novák Margaréta ismertette a pipa egyes részeit, illetve annak működését. Elmondta továbbá, hogy nálunk főleg Magyarország és Közép-Európa szlovákiai területén a török típusú csibukok voltak divatban, amihez fából készült hosszú pipaszár dukált, aminek a felső szopókáját néha szaruból készítették el. Zachar Pál pipakészítőre emlékezett, a pipaklub tagjai a versenyek során mindig elzarándokolnak a mester sírjához, akit 1860-ban Ferencz József emlékéremmel tüntetett ki. Az előadótól megtudtuk, Léván is voltak pipakészítő mesterek, Monacó-téglagyár létezett a városban és hasonló nevű céget említenek, ahol pipák készültek, így nem kizárt, hogy a további kutatás során kiderül, ilyen jellegzetes részlege is volt a cégnek.

Folytatódik a gyűjtőmunka

A második blokkban Csonka Ákos előadásából kiderült, mit keres egy római istenség a zselízi Szent Jakab templomban. Ezt követően Milan Ukrop tartott deméndi helytörténeti előadást. A nagysallói romák történetébe Kicsindi Enikő előadásának köszönhetően tekintett be a közönség, akivel külön is elbeszélgettünk. „Nagysalló kapcsán folyamatosan keresem a fellelhető anyagokat. Egyszer, egy ilyen kereséskor új dolog bukkant fel: Nagysalló, Prekár telep. Kiderült, hogy ez egy roma népmese, amit még 1939-ben gyűjtött Sáfár Sándor. Elkezdtem kutatni és kiderült, hogy nagysallói kötődése volt, a magyarországi kitelepítést követően is folytatta a gyűjtőmunkát. Úgy került Nagysallóra, hogy alsópéli születésűként 13 éves volt, amikor az édesanyját elvette feleségül Vida János, így került a községbe. A romákról alig van valami írásos emlékünk, feljegyzésünk. Amilyen tárgyakat használtak, azokat mindig eltemették a halottakkal. Még csak a kutatás kezdetén tartok, fel kell dolgozni a népszámlálásokat is. Nagyon remélem, hogy születhet mindebből egy újabb kiadvány. Nagysalló történelmével foglalkozom, a nagysallói református egyház történetét sikerült feldolgozni, és a kitelepítés 70. évfordulójára is született egy kiskönyv a beszélgetésekből és a visszaemlékezésekből, mint ahogy az első és a második világháborúról” – tudtuk meg Kicsindi Enikőtől. A kötetet az önkormányzatnál, a református egyháznál szerezhetők be.

Polka Pál a 19. századi garamsallói vérvádról, Wurczer Péter a kálnai országzászló históriájáról szólt, Juhász Gábor az oroszkai cukorgyár fénykorát és bukását ismertette, Luky János Dombai Vilmos halálának századik évfordulójára emlékezett. Berta András a 89-es érsekújvári eseményeket idézte fel mindazoknak, akik rendkívül tartalmas módon, új ismereteket szerezve kívánták zárni a 2023-as évet. Ám a helytörténészek kutatási munkája, a feldolgozás folyamata ezzel korántsem ért véget.