Search by category:
Egyéb kategória

Petőfi-szobrot avattak Nagymegyeren (VIDEÓ és KÉPEK)

Petőfi-szobrot avattak Nagymegyeren (VIDEÓ és KÉPEK)

Kürthy Judit

2024. 01. 08., h – 11:52

Nagymegyer |

Lakosok gyűrűjében leplezték le vasárnap Petőfi Sándor költő mellszobrát Nagymegyeren, a Hősök terén. A szobor kezdeményezője a Pro Megere Polgári Társulás volt.

Az avató ünnepség Zakál Gyula szavalatával kezdődött, majd Mikóczky Dénes, a Pro Megere Polgári Társulás elnöke beszélt a mellszobor létrejöttéről. A leleplezés után a Kéknefelejcs Népdalkör énekelt, végül pedig Soóky Marián, Nagymegyer polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket és mondott ünnepi beszédet.

A Petői 200, vagyis a Petőfi-emlékév apropóján a nagymegyeri Pro Megere Polgári Társulás 2023 tavaszán saját Petőfi-szobor állítását kezdeményezte, ami végül a Bethlen Gábor Alap által kiírt sikeres pályázatnak köszönhetően valósulhatott meg. Az ötletet a városvezetés is támogatta. A 130 centiméter magas és 40×25 centiméter széles mészkőoszlopon álló életnagyságú kő mellszobor Cséfalvay Kázmér nagyfödémesi szobrászművész és restaurátor érdeme, akihez több korábbi köztéri szobor, restaurált felvidéki emlékmű és szoborcsoport is köthető. Az ünnepségen köszönetet mondtak minden közreműködőnek, köztük a királyhelmeci Sohajda Péternek, aki segített a szobor mészkő talpazatának beszerzésében, Füzérkomlós község polgármesterének, Mester Andrásnak, aki felajánlotta, hogy a már nem működő helyi kőbányából elhozhatják a társulás által kiválasztott mészkő oszlopot, Vörös László kőművesnek, a nagymegyeri TSM Kft-nek és a Hősön terén élő lakosoknak, a Kósa és Beke családnak, akik, ha kellett áramot és vizet biztosítottak a munkálatokhoz.

„A szabadságharcban Petőfi példamutatásának és szabadságszeretetének hatására sok nagymegyeri is részt vett Kossuth zászlaja alatt a nemzetünk jövőjéért vívott forradalomban. Hisszük, hogy Petőfi szobra, emlékhelye hatással lesz az ifjúság és a polgárok nemzeti öntudatának erősödéséhez s annak felelős vállalására”

– mondta el beszédében Mikóczky Dénes, majd azt kívánta, hogy legyen ez az emlékmű az összmagyarság egyik meghatározó emlékhelye, nemzeti szuverenitásunk, szabadságvágyunk és az egymás iránti felelősségtudatunk jelképe.

Soóky Marián, idézve Petőfi Sándor híres sorait méltatta a költő tettrekészségét és állhatatos küzdelmét, mellyel nem a saját boldogulásáért, hanem embertásaiért harcolt. Egy irodalmártól idézve úgy fogalmazott, hogy Petőfi zsenialitása abban rejlik, hogy eredeti módon és mégis mindenki számára közérthetően fogalmazta meg gondolatait az élet nagy kérdéseiről: a szabadságról és a szerelemről, illetve a hitvesi hűségről, a szülőföldhöz való szoros kötődésről és a minket körülvevő természet nagyszerűségéről.

„A zseniális költőnek most Nagymegyeren állítottunk emléket. A mögöttünk lévő 2023-as Petőfi-emlékévben történt ez számos helyen a Kárpát-medencében, mindenütt, ahol magyarok élnek, és a mai napon városunk is csatlakozott e nemes kezdeményezéshez”

– mondta a polgármester. Hozzátette, hogy Petőfi példakép, aki megmutatta számunkra, hogy a kimondott és leírt szó nem elég, tettekre van szükség. Nemcsak rímekkel kell harcolni, hanem, ha a helyzet úgy kívánja, fegyverrel és konkrét áldozatvállalással is.

A szoboravató ünnepség után a szervezők minden résztvevőt szeretettel vártak a helyi kultúrházban, ahol frissítőkkel és némi harapnivalóval várták őket.

Read More

Post Comment