De előtte még beszéljünk a számokról. A petíciót egy hét alatt 166 ezren írták alá, amikor ezeket a sorokat gépelem, azaz kedd délben 167 943-nál tart a számláló. Vajon mi lesz, ha meg sem áll 200 ezerig? Gyanítom, hogy semmi.

Mert hiszen a miniszter asszony amennyire járatlan a kultúra területén, legalább ugyanennyire öntelt nő, akinek szilárd, megingathatatlan véleménye van a világról. Ráadásul biztos benne, hogy a lehető legjobb helyen ül ahhoz, hogy segítsen kirángatni a szlovák nemzetet a kulturális kátyúból. Első fontos nyilatkozata valami olyasmi volt, hogy a nemzeti kultúra szlovák nyelvű, ezért legyetek szívesek szlovák szerzők műveit előadni, művészkéim, és tiszteljétek a szlovák hagyományokat, ne modernkedjetek nekem itten!

Ez az ország bizony sok szempontból eltévelyedett – vallja az SNS, amely párt alig több mint 5 százalékot szerzett a választáson, mégis lehetőséget kapott a kulturális tárca betöltésére. És be is töltötte oda ezt a viccekből kipattant nőt (elnézést az alpáriságért, de itt és most talán a helyén van), aki négy hónappal ezelőtt még az egyik kereskedelmi tévécsatornán olvasott fel súgógépről. Ez a nő szerintem nem fog lemondani magától, a kormányfőnek kellene őt visszahívnia. Kérdés, hogy Robert Ficót érdekli-e annyira a kultúra, hogy egyáltalán felvegye a telefont ez ügyben. (A válasz már benne szomorkodik a kérdésben).

Önök most nyilván azt kérdezik, hogy ha ennyire pesszimista vagyok az eredményt illetően, akkor miért írtam alá a petíciót. Hát azért, amiért a szuperhős is visszacsap utolsó erejéből, a halál küszöbén – aztán lesz, ami lesz – ez már a forgatókönyvírón múlik. De ahogy a moziban is mindenki elvárja, hogy csapjon vissza, mert a nézők igazságérzete megkívánja ezt, szerintem is ez a normális döntés. Az elmúlt hónapokban ugyanis világossá vált, hogy ez a nyíltan homofób, mindenfajta koncepció nélkül „dolgozó” nő nem irányíthatja a kulturális tárcát.

És ez esetben nem az a gond, hogy Šimkovičovának vélhetően fogalma sincs, ki volt Goethe, hogy nem látott még operát vagy Shakespeare-drámát, hogy hidegen hagyja Beethoven, Miles Davis, a Tool zenekar, Fellini vagy Chagall, inkább a divatbemutatók kötik le a figyelmét. Az sem érdekes, hogy főleg a közösségi oldalakon kommunikál, mert hiszen ma ott lehet elérni a legnagyobb közönséget. Viszont egy miniszter nem tehet fel olyan eldöntendő kérdést (még viccből sem), hogy Ön szerint a műemlékvédelmet támogassuk inkább, vagy az LMBTQ-egyesületeket.

Kisebbségellenes beszólásai miatt egyébként már rég nem lenne miniszter abban az országban, ahol lakik – Ausztriában. Ezek a kijelentések, amellett, hogy primitívek és vérlázítóak, vélhetően törvénybe is ütköznek. Nálunk azonban hónapokig csendes türelem, illetve néma megrökönyödés övezte Šimkovičová ténykedését, ami azért is érdekes, mert a kulturális szféra általában gyorsan reagál a jogtiprásokra.

Büszke vagyok rá, hogy egy magyar művész fogalmazta meg ezt a nyílt levelet és petíciót. Egy olyan művész, akinek munkásságát legalább harminc éve rajongva követem. Ne hagyjuk magunkat! Hiszen szuperhősök vagyunk! Ez a cicababa nekem is tehet egy szívességet!