Novák Katalin után Varga Judit is bejelentette távozását a politikából
2024. 02. 10., szo – 17:54
Magyarország korábbi igazságügyi minisztere bejelentette, végleg kivonul a politikából.
Varga Judit az Európai Ügyek Bizottságának elnökeként és országgyűlési képviselőként dolgozott, valamint sajtóhírek szerint ő lett volna a kormánypártok EP-listájának vezetője a soron következő választáson – számolt be az Index.
A rendszerváltoztatás óta az elnök egyéni kegyelmi döntésének érvényességéhez az igazságügyi miniszter ellenjegyzése szükséges. Én folytattam azt a több, mint 25 éves gyakorlatot, miszerint az igazságügyi miniszter tudomásul veszi az elnök kegyelmi döntését. Az elnök döntésének ellenjegyzéséért a politikai felelősséget vállalom. Visszavonulok a közélettől, lemondok országgyűlési képviselői mandátumomról és az EP-lista vezetéséről is. Mindenkinek hálásan köszönöm a munkáját, akivel az elmúlt években egy csapatban dolgozhattam. Magyarország a továbbiakban is számíthat rám nemzeti érdekeink és értékeink védelmében
– írta közösségi oldalán Varga Judit.