Search by category:
Egyéb kategória

Brit szervezet: az Ukrajna ellen bevetett észak-koreai rakétákban nyugati alkatrészek is vannak

Brit szervezet: az Ukrajna ellen bevetett észak-koreai rakétákban nyugati alkatrészek is vannak

Mészáros Richárd

2024. 02. 21., sze – 09:24

Az Észak-Korea által Oroszországnak szállított és Ukrajna ellen bevetett ballisztikus rakéták számos olyan alkatrészből állnak, amelyek amerikai vagy európai vállalatokhoz vezethetők vissza – jelentette kedden a brit Conflict Armament Research (CAR) intézet.

A szervezet jelentése szerint az ukrajnai háborúban bevetetett, Harkivban megtalált észak-koreai rakéta maradványait megvizsgálva megállapították, hogy az összesen 290 alkatrész 75 százaléka az Egyesült Államokban lévő vállalatokhoz köthető. Számos alkatrészen keltezés is található, melyek azt mutatják, hogy az elmúlt három évben készültek – áll a jelentésben.

A szervezet szerint az orosz sereg által bevetett rakéta alkatrészeinek további 16 százaléka Európában, 9 százaléka pedig Ázsiában bejegyzett társaságokhoz köthető, és a nyugati alkatrészek javarésze a rakéta navigációs rendszeréért felelős.

A jelentés arra is utal, hogy a jelek szerint Phenjan képes volt valamilyen módon megkerülni a nukleáris fegyverkezése miatt ellene kivetett ENSZ-szankciókat, illetve, hogy az ország jelentős mértékben függ az importtól.

Az alkatrészek 26 olyan céghez vezethetők vissza, amelyek az Egyesült Államokban, továbbá Németországban, Hollandiában, Svájcban, illetve Kínában, Tajvanon, Japánban és Szingapúrban működnek. A jelentés azonban nem nevezte meg a konkrét vállalatokat, ugyanis nincs bizonyíték arra, hogy szándékosan szállítottak volna az alkatrészeket Észak-Koreába.

A londoni székhelyű szervezet, amelyet részben az Európai Unió finanszíroz, háborús területeken használt fegyverrendszereket vizsgál, hogy feltárja a fegyvergyártás ellátási láncát és a fegyverek eredetét.

A háború kitörése óta a Fehér Ház többször is közölte, hogy Oroszország Észak-Koreából szerez be katonai felszereléseket, hadianyagokat, amelyeket Ukrajna ellen vet be.

Read More

Post Comment