Hangszeres népzeneoktatás Csallóközben
2024. 02. 27., k – 11:28
Havonta egy alkalommal közös hangszeres muzsikálásra hívják a népzene kedvelőit a Pósfa zenekar tagjai, a Pósfa Polgári Társulás.
Iván András, zenekarvezető elárulta az Új Szónak, hogy már régóra gondolkodtak népzenei oktatáson. Szerették volna azt a tudást, amit megszereztek olyanoknak továbbadni, akik hasonló lelkesedéssel vinnék tovább.
„Népzenei táborokból sajnos kevés van. Eleinte az volt a koncepciónk, hogy egy tábor keretén belül tanítjuk majd a gyerekeket. Ez a havonta tartandó zenetanítás ennek a bevezetője”
– mondta el Iván András, majd hozzátette, hogy ha minden a tervek szerint alakul, akkor ez az első népzene központú tábor már idén nyáron megvalósul.
A kezdetek
Oláh Attila, a Csallóközi Táncegyüttes vezetőjének köszönhetően történt az indulás. Beadott pályázatuk a Hagyományok Házánál sikeres lett, így kis idővel később elkezdhették a hangszeres népzeneoktatást. Rozsnyón, Füleken, és más helyszíneken voltak hasonló tanfolyamok korábban, itt Csallóközben azonban még nem. A Pósfa zenekar a Dunaszerdahelyi járásba is szerette volna elindítani ezt a lehetőséget.
„Korábban már foglalkoztunk magándiákokkal, jártak hozzánk, vagy mi jártunk hozzájuk. 2021-ben belőlük verbuválódott össze az első csapat a nyilvános népzenei oktatásra”
– mondta el a zenekarvezető
Havi egy alkalom
Az ingyenes oktatás helyszíne Dunaszerdahely és Gelle között vándorol, még nem fix. Legutóbb Gellében találkoztak. Úgy osztották be az időpontokat, hogy havonta legalább egyszer találkozzanak egymással egy szombat delelőtt. Ezeken az alkalmakon egy-egy ismert népzenei régió anyagát veszik át. Korábban egy évben csak egy tájegységgel foglalkoztak, most fél évente vesznek elő újabb témát. A résztvevőknak saját hangszerrel kell rendelkezniük, amit magukkal hoznak. A zenekar tagjaitól hegedűn, brácsán, nagybőgőn, pásztorfurulyán és klarinéton kapnak népzenei továbbképzést. Terveik közt szerepel még, hogy cimbalomoktatást is.
Szükséges alapismeretek
A oktatók annyi kikötést szabtak a jelentkezőknek, hogy rendelkezzek némi alapismerettel.
„Fontos, hogy tudják megfogni a hangszert, legyenek alapismereteik. Leginkább a hegedűsökre vonatkozik az, hogy ne nulláról kezdjenek, hanem már ismerjék a hangokat, tudják tartani a vonót is és el tudják játszani azt a dallamot, ami elhangzik a foglalkozásokon, vagy amit a kottában látnak”
– tette hozzá Iván András. Azt ajánlják, hogy a zeneiskolával párhuzamosan foglalkozzanak a népzenei képzéssel, mert ez egy erős kiegészítője lehet a meglévő ismereteknek. Brácsa és nagybőgő oktatás egyébként is kevésbé fordul elő a zeneiskolákban.
Intenzív foglalkoztatás
A három órás szombatonki foglalkozások reggel 9 órakor kezdődnek és körülbelül délig tartanak, kisebb szünetekkel. A diákok szekciókra bontva játszanak az egyes hangszereken. Vannak köztük kezdők és haladók is. Érkezés után először az előző foglalkozás tananyagát ismétlik át és ha van kérdés, azt megválaszolják, majd belemerülnek a napi feladatokba.
„Aki az alapdallamokban jártas, már megállja a helyét egy táncházban, ha hozzácsapódik egy zenekarhoz. Ez már egy kész anyag”
– jegyezte meg Iván András, majd hozzátette, hogy felvételekkel és kottákkal is segítik a tanulókat. A találkozó végén történik egy úgynevezett összehúzás, amikor az összes hangszer eljátssza az aznapi anyagot és a korábbiakat is, vagyis megszólal az egész zenekar.
Népszerű a hangszeresek közt
A tanfolyam nem titkolt célja, hogy új helyi zenekarok alakuljanak ezzel hirdetve a népzene szépségét. A korosztályi besorolás nem mérvadó, vannak nagyon fiatalok, 7 évesek, és idősebbek, 50 év körüliek is. Eljönnek olyanok, akik itt találkoznak először népi hangszerekkel, de vannak olyanok is, akik önfejlesztés céljából jelentkeztek. A résztvevők száma havonta 10 és 20 fő között mozog, de legutóbb ennél is többen voltak. A Pósfa Polgári Társulás elsősorban magyar népzenével foglalkozik, azon belül is a Felvidékivel és annak különféle tájegységeivel. Jelenleg Szatmári népzene van porondon, a furulyások Moldvai népzenét vették elő. De korábban volt már Vág-Garam közi, illetve Magyarbődi, és volt még egy kis kitekintés a Rábaközre is.