Search by category:
Egyéb kategória

WHO: mintegy nyolcezer pácienst kell evakuálni Gázából

WHO: mintegy nyolcezer pácienst kell evakuálni Gázából

Kulcsár Péter

2024. 03. 05., k – 18:16

Mintegy nyolcezer pácienst kell evakuálni Gázai övezetből, amivel enyhíthetnének a helyi orvosokra és egészségügyi intézményekre nehezedő nyomáson – közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Genfben.

Rik Peeperkorn, a WHO palesztin területekért felelős képviselője elmondta, hogy a páciensek közül mintegy hatezren kényszerülnek kezelésre a Gázai övezetben Izrael és a radikális iszlamista Hamász öt hónapja tartó háborúja következtében égési sérülések, törések, illetve egyéb súlyos sebesülések miatt.

A WHO szerint október 7. és február 20. között 2293 pácienst evakuáltak a Gázai övezetből. Peeperkorn elmondta, hogy ezekben az erőfeszítésekben a WHO mellett Egyiptom, Izrael, valamint a palesztinok lakta térség hatóságai, illetve az érintett kórházak vezetései is közreműködtek.

Peeperkorn szerint a WHO november óta egy egyszerűsített egészségügyi evakuációs rendszert szorgalmaz. Egyiptom és egy sor közel-keleti, illetve európai ország felajánlotta, hogy befogadják a pácienseket és a kísérőszemélyeket.

A WHO illetékese hangsúlyozta, hogy a háború sújtotta térségben lévő 36 kórházból 23 már nem működik, a fennmaradó egészségügyi létesítmények már csak korlátozottan, vagy csak minimálisan használhatók.

Read More

Post Comment