A lekötött banki betétek kamatozása újabb csökkenésbe kezdett
2024. 03. 06., sze – 14:10
Az eurózónás alapkamat elmúlt időszakban tapasztalt növekedésének köszönhetően a bankok a náluk elhelyezett betétekre is nagyobb kamatot számoltak fel, ennek a trendnek azonban hamarosan búcsút inthetünk. Mi vár a banki betétesekre az elkövetkező hónapokban?
Az euróövezetben várható alapkamat-csökkenés egyre nagyobb hatással van a banki betétekre. A Trend gazdasági hetilap legfrissebb pénzpiaci körképe szerint a szlovák piacon manapság tizennégy pénzintézet teszi lehetővé a lakossági ügyfelek számára, hogy egy évre kössék le náluk a pénzüket. Az egy évre lekötött betétekre mindössze öt bank kínál 2 százalékosnál nagyobb kamatot, a 3 százalékos csúcskamattal csak két pénzintézetnél találkozhatunk.
Előnyben a gazdagok
Sok függ azonban attól is, hogy az ügyfél mekkora pénzösszeget helyez el a bankban, a nagyobb megtakarítással rendelkezők ugyanis valamivel kedvezőbb feltételekre számíthatnak. A 10 ezer eurótól kezdődő betétekre például 3,6 százalékos kamatot is kínálnak. Ám már ez is csökkent a februári 4 százalékos kamathoz képest.
„A jelenlegi piaci helyzet figyelembevételével módosítottuk a betéti termékek kamatszintjét. Ezzel reagáltunk az Európai Központi Bank (EKB) által a csökkenő infláció és a javuló makrogazdasági feltételek miatt várható kamatcsökkentésre”
– mondta el a Trendnek Milan Janásik, a J&T Bank szóvivője. A pénzintézet által kínált kamatok azonban a csökkentés után is a legvonzóbbak közé tartoznak a szlovák pénzpiacon. A legmagasabb kamatot a bank jelenleg a hat hónapra lekötött betétekre kínálja, egész pontosan 3,7 százalékosat. A négy évre lekötött betétek esetében ezzel szemben az ügyfeleknek már be kell érniük a 2,5 százalékos éves felértékelődéssel. Korábban az volt a jellemző, hogy minél hosszabb a lekötési idő, annál jobb a hozam. Ma már fordított a helyzet, ami az euróövezetben várható kamatcsökkentéssel magyarázható.
Eurózónás alapkamat
Az Európai Központi Bank három irányadó kamatot határoz meg. A betéti rendelkezésre állás kamatlába 4 százalékos, az irányadó refinanszírozási műveletekre 4,50 százalékos, az aktív oldali rendelkezésre állásra pedig 4,75 százalékos kamatot számítanak fel. Az irányadó refinanszírozási műveletekre érvényes kamatláb annak a kamatnak a mértéke, amelyet a bankok az EKB-tól egyhetes lejáratra felvett hitelért fizetnek. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába a bankok egynapos futamidőre felvett jegybanki kölcsönének kamatát szabja meg, a betéti rendelkezésre állás kamatlába pedig azt határozza meg, mennyi kamatot kapnak – illetve negatív kamatlábakkal jellemzett környezetben fizetnek – a bankok az EKB-nál egynapos futamidőre elhelyezett betétért.
A betéti rendelkezésre állás kamatlábának a megállapítása jelentős hatással van a betéti termékek piacára. Ez ugyanis az a kamat, amelyet a bankok azért kapnak, ha pénzt helyeznek el az EKB-nál, miközben a jelenlegi kamatláb a fent említett 4 százalékos szinten van.
„A várakozásaink alapján az EKB idén nyáron, talán a nyár végén kezdi el csökkenteni az alapkamatot, tekintettel a szolgáltatási szektorban tartósan magas inflációra. Összességében a betéti kamatláb három, egyenként 25 bázispontos lépésben 3,25 százalékra csökkenhet az év végére”
– állítja Stanislav Pánis, a J&T Bank elemzője.
Az EKB egyelőre nem küldött egyértelmű jelzést a jövőbeli kamatcsökkentésekkel kapcsolatban. A nyilvánosság várhatóan májusban tudhat meg többet a várható lépésekről, vagyis csak azt követően, miután közzéteszik az eurózóna bérnövekedésével kapcsolatos legfontosabb adatokat. Ha a bérek emelkedése a vártnál alacsonyabb lenne, a kamatcsökkentésre akár már júniusban sort keríthetnek, ezzel szemben egy erőteljes bérnövekedés szeptemberre tolhatja ki a kamatcsökkentés kezdetét.
Megéri lekötni
A jelenlegi kamatlábak a legmagasabbak az euró bevezetése óta. Amint az infláció visszatér a kívánt 2 százalékos szintre, a betétek felértékelődése a jelenleginél lényegesen gyengébb lesz. A megtakarítással rendelkezők számára épp ezért a jelenlegi magas kamatokat érdemes a lehető legtovább rögzíteni. Ezt egy-, két- és hároméves lekötött betétekkel tehetik meg. A Trend kamatmustrája szerint a bankok általában ezekre kínálják a legjobb kamatokat. A 4 és 5 évre történő lekötés már nem olyan kedvező.
Ugyanakkor nem szabadna megfeledkeznünk a lekötött betétekkel kapcsolatos korlátozásokról. Egyes pénzintézetek nem engedik, hogy az így elhelyezett pénzt a megállapított futamidő lejárta előtt kivegyük, ami váratlan kiadások esetén komoly problémát jelenthet. Mások magas díjakat számítanak fel egy ilyen lehetőségért, és az ügyfél szélsőséges esetben elveszítheti a teljes hozamot. A fent említett hátrányok miatt nem jó ötlet az összes megtakarítást lekötött betétben tartani.
Az is igaz azonban, hogy a szlovákiai banki ügyfelek többsége az ellenkező szélsőséget választja, vagyis megtakarításainak a jelentős részét folyószámlán tartja. Ez azonban általában csak jelképes értéknövekedést kínál. Az átlagos éves kamatláb 2024 januárjában ezek esetében 0,05 százalék volt, ami az ötödik legalacsonyabb kamatszint az euróövezetben. A folyószámlára a legnagyobb kamatot ezzel szemben Luxemburgban fizetik, ahol az éves kamat eléri az 1,55 százalékot. (mi, trend.sk)