Search by category:
Egyéb kategória

Csúcsrangadón találkozik újra Szoboszlai és Haaland

Csúcsrangadón találkozik újra Szoboszlai és Haaland

Mészáros Richárd

2024. 03. 08., p – 18:59

Vasárnap a bajnoki címet és az éllovas pozíciót befolyásoló csúcsrangadót rendeznek az angol labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában, ugyanis a Szoboszlai Dominiket foglalkoztató és listavezető Liverpool a címvédő és jelenleg egypontos hátránnyal második Manchester Cityt fogadja.

A tét óriási, mert ha a Vörösök nyernek, nemcsak megőrzik első helyüket, hanem négy pontra leszakítják közvetlen riválisukat, viszont vendégsiker esetén a Manchester City a Premier League hajrájához közeledve átveszi a vezetést a tabellán.

A felfokozott várakozást az is magyarázza, hogy mindkét csapat fantasztikus formában futballozik: a Liverpool december 14. óta lejátszott 19 tétmérkőzéséből csupán egyet veszített el és sorozatban hét győzelemnél jár, míg a Bajnokok Ligájában is címvédő ellenfele december 6. óta húsz találkozón nem kapott ki.

A két csapat tündöklését mutatja, hogy a Ligakupát már elhódító Liverpoolnak reális esélye van arra, hogy mind a négy versenysorozatban diadalmaskodjon, így felejthetetlen szezonnal búcsúzzon Jürgen Klopp vezetőedző, míg a Manchester City azért hajt, hogy a futballtörténelemben elsőként megismételje előző évi triplázását.

Bár mindkét gárda nagy menetelésben van, valamelyest a Manchester City várhatja pihentebben a rangadót, mivel legutóbb szerdán lépett pályára, amikor hazai pályán a dán Köbenhavnt búcsúztatta a BL nyolcaddöntőjében, ezzel szemben a Liverpool csütörtökön játszott az Európa-liga nyolcaddöntőjében, ráadásul idegenben a Sparta Praha ellen.

A Liverpool magyar játékosa, Szoboszlai Dominik számára azért is különleges lesz a rangadó, mert találkozik egyik legjobb barátjával, Erling Haalanddal, akivel még Salzburgban futballozott együtt. A magyar válogatott csapatkapitánya és a norvég csatár a hírek szerint azóta is remek viszonyt ápol egymással. Mindketten sérüléssel bajlódtak az elmúlt időszakban, Szoboszlai egy hete tért vissza, a Premier League tavalyi gólkirálya viszont már január vége óta folyamatosan játszik, utóbbi így biztosan kezdőként kap szerepet, Szoboszlai viszont eddig csereként jutott szóhoz felépülését követően.

A felek előző három meccséből kettőt a City nyert, egy döntetlennel végződött, de mindannyiszor az Etihad Stadion volt a helyszín. A pontosztozkodás éppen a két csapat őszi bajnoki találkozóján történt, melyen Szoboszlai 73 percet játszott. Az előző liverpooli összecsapás 2022 októberében hazai sikerrel végződött, a manchesteriek 2021 februárjában nyertek legutóbb az Anfield Roadon.

Amennyiben döntetlennel zárulna a csúcsrangadó, úgy a kétpontos hátrányban lévő Arsenal lehet a nevető harmadik, mivel ebben az esetben élre ugorhatna a Brentford legyőzésével. Az Ágyúsok sorozatban hét győzelemnél tartanak a Premier League-ben, ráadásul ezen a hét meccsen 31 gólt szereztek, így kiváló formában vannak.

A Kerkez Milost foglalkoztató Bournemouth a sereghajtó Sheffield Unitedet fogadja, amely előző három bajnoki találkozóján vereséget szenvedett.

Read More

Post Comment