Search by category:
Egyéb kategória

Jelentős uniós agrártámogatás úszhat el

Jelentős uniós agrártámogatás úszhat el

Mészáros Richárd

2024. 03. 10., v – 19:06

A szlovákiai gazdák és élelmiszertermelők eleve forráshiánnyal küzdenek, és hátrányban vannak a nyugati uniós tagországok termelőivel szemben, az előző kormányok sorozatos hibái miatt azonban azokhoz a támogatásokhoz sem jutottak hozzá időben, amelyekre egyébként jogosultak lennének.

Szlovákiának 2025 júniusáig le kell hívnia az előző uniós programozási időszak vidékfejlesztési programjából a mezőgazdasági termelőknek szánt közel 1 milliárd eurós támogatást, amiből eddig csupán 562 millió eurót használtak fel. Richard Takáč (Smer) földművelésügyi miniszter szerint az előző 3,5 év kormányainak a hibái miatt a gazdák, az élelmiszertermelők és az erdészek így nagyjából 400 millió eurótól eshetnének el. Hogy ezt megakadályozzák, Takáč szerint az Agrárkifizető Ügynökségnek (PPA) fel kell gyorsítania a lehívások ütemét, javítva az ezzel kapcsolatos ügyintézésen. 

Uniós szégyenpadon 

„Az új programozási időszak már javában fut, így már az ezzel kapcsolatos kiírásokkal kellene foglalkoznunk, ezzel szemben még mindig a korábbi programozási időszakra elkülönített pénzeszközök felhasználása jelenti a legnagyobb problémát. Azoké a pénzeszközöké, amelyeket az előző kormányok a hozzá nem értésükkel hagytak ránk” – figyelmeztet Takáč. A tárcavezető szerint az elmúlt években hatalmon levők hibájából Szlovákia az Európai Unióban (EU) a második legrosszabb teljesítményt nyújtja a vidékfejlesztési programból származó források felhasználásában, eddig ugyanis ezeknek csupán a 62,77 százalékát használták fel. Szlovákiánál is rosszabbul csak Málta teljesít, ahol ez 61,23 százalék. Lengyelországban ezzel szemben már meghaladja a 75, Magyarországon pedig a 88 százalékot, míg Csehország a rendelkezésére álló összegnek már a 95 százalékát felhasználta. 

Rálépnek a gázra 

A miniszter rámutatott arra is, hogy míg a korábbi, vagyis a 2020 előtti, Smer vezette kormányok alatt a PPA-nak évente több mint 200 millió eurónyi lehívást sikerült biztosítania, az OĽaNO vezette kormány idején ez a felére esett vissza. Takáč szerint, még ha az ügynökség tempója vissza is térne a korábbi szintre, nem tudná időben feldolgozni az összes fennmaradó támogatást, egy részük így elveszne. „Hogy ennek elejét vegyük, számos intézkedéssel, a folyamatok egyszerűsítésével, a bürokrácia felszámolásával, külső segítség igénybe vételével igyekszünk javítani a helyzeten” – hangsúlyozta Takáč. Ezzel összefüggésben felszólította azokat a gazdákat is, akik már szerződtek a projektekkel kapcsolatban, hogy ne várjanak túl sokáig a kifizetés igénylésével, és igyekezzenek ezt minél gyorsabban elintézni. 

Kevesebb bürokrácia 

Marek Čepko, a PPA vezérigazgatója arról tájékoztatott, hogy amióta átvette az Agrárkifizető Ügynökség irányítását, teljesen új rendszert alakítottak ki a vidékfejlesztési program adminisztrációjára. Elmondása szerint mindenekelőtt a bürokrácia csökkentésére van szükség. „Nem engedhetjük meg, hogy a PPA fél évig értékelje a közbeszerzéseket, és hogy a kifizetési kérelmeknek ne legyen menetrendje. Elkezdünk nagyon intenzíven kommunikálni a pályázókkal és a kedvezményezettekkel arról, hogy hogyan fognak haladni a projektjeikkel” – magyarázta Čepko. Elmondása szerint az Európai Bizottság (EB) lehetővé teszi Szlovákiának, hogy változtasson az implementációs rendszeren. „Mindazt, amit a PPA-nak nem kell teljesítenie az EB felé, kivesszük a rendszerből, a minisztériummal együttműködve így felgyorsítjuk a támogatásokat” – állítja Čepko. Szerinte azonban az Agrárkifizető Ügynökség az alkalmazottak számát tekintve nem volt felkészülve az adminisztráció ilyen mértékű növekedésére. A miniszterrel együttműködve ezért több tucatnyival kénytelenek növelni a külsős alkalmazottak számát.

Read More

Post Comment