Search by category:
Egyéb kategória

Amatőr fotósok alkotásai Dunaszerdahelyen

Amatőr fotósok alkotásai Dunaszerdahelyen

Károly Zsolt

2024. 03. 13., sze – 11:18

Dunaszerdahely |

Ismét AMFO, vagyis amatőr fotósok regionális versenye és a legjobb fotók kiállítása volt Dunaszerdahelyen. Összesen 13 alkotót díjaztak, alkotásaik egyúttal továbbjutottak a szenicei megyei versenyre.

A versenyre 17 amatőr fotós jelentkezett, akik összesen 94 alkotásukat mutatták be a szakmai zsűrinek, amely ebben az évben, új felállásban mutatkozott be. A zsűri tagjai Kálazi Lea, Ladislav Struhár és Tóth Lehel, akik 13 alkotót díjaztak, különböző kategóriákban.

Annak ellenére, hogy Dunaszerdahelyen több mint ötvenéves hagyományra tekint vissza az amatőr művészi fotózás, valamennyi ilyen jellegű verseny mindig sikeres és nagy érdeklődés övezi. A részt vevő versenyzők és látogatók körében egyaránt. Az országos jellegű verseny, amely kiírója és művészi színvonalának garantálója a Nemzeti Népművelési Központ, ebben az évben már az 52. évfolyamot jegyezhette.

A kiállítás megnyitása előtt a zsűri ez alkalommal is szakmai beszélgetést, szemináriumot tartott az alkotókkal, ahol az amatőr művészek sok szakmai tanácsot is kaptak a tapasztalt bírálóktól. 

„A mobiltelefonoknak hála, a fényképezés mára teljesen általánossá vált. Természetes lett számunkra életünk különböző momentumainak rögzítése. A verseny résztvevői ezeket a mindennapi pillanatokat igyekeztek művészi szinten ábrázolni” – mondta a kiállítást megnyitó beszédében Kálazi Lea, a zsűri elnöke, majd folytatta: „Nagyon fontosnak tartom a kísérletezés minden formáját, akár ami a fényképezőgép lehetőségeit, vagy önmagunk fantáziáját illeti. Ezen a kiállításon nagyon színes a választék, főleg a  »Ciklusok és sorozatok« kategóriában. Az alkotások autentikusak, sokszínűek, érezni rajtuk az emberséget, de elsősorban a fotográfia szeretetét.”

Tóth Lehel fotográfus és szintén a zsűri tagja mindenkit arra buzdít, hogy fedezze fel a fényképezés örömét. 

„Fedezzük fel önmagunkat, lelki világunkat, kedvenc témáinkat. A vizuális a leggyorsabb és legérthetőbb kommunikáció. Mára gyakorlatilag mindenki fényképésszé vált” – konstatálta Tóth Lehel.

A kiállítás március 27-ig tekinthető meg a Dunaszerdahelyi Csallóközi Népművelési Központ Gallery Nova kiállítótermeiben. Ezután a díjazott fotók tovább mennek Szenicére a megyei versenyre, majd az itt díjazottak az országos versenyre is eljutnak.

Read More

Post Comment