Search by category:
Egyéb kategória

Xavi szerint megérdemelt a Barcelona továbbjutása

Xavi szerint megérdemelt a Barcelona továbbjutása

Mészáros Richárd

2024. 03. 13., sze – 09:52

Xavi, az FC Barcelona vezetőedzője szerint csapata megérdemelten jutott tovább a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéből.

„Nagyszerű mérkőzést játszottunk, a csapatom mindent kiadott magából” – mondta kedden este a 3–1-re megnyert hazai találkozót követően a spanyol tréner. – „A mérkőzés nagy részében uraltuk a pályát és ezért nagyon büszke vagyok a játékosaimra.”

A Barca 4–2-es összesítéssel búcsúztatta az olasz bajnokcsapatot, mely Xavi szerint szintén nagyszerűen futballozott.

„Teljesen megérdemelt a továbbjutásunk, támadásban és védekezésben is uraltuk a meccset, ugyanakkor a Napoli is fantasztikus mérkőzést produkált. Boldog vagyok, hogy ennyi év után ismét a negyeddöntőben vagyunk” – fogalmazott a szakember, utalva arra, hogy a katalán együttes négy év kihagyás után jutott be ismét a BL legjobb nyolc csapata közé.

A keddi visszavágót alapvetően a Barcelona remek kezdése döntötte el, a 17. percben ugyanis már 2–0-ra vezetett a gárda, s ugyan a dél-olaszok félóra után szépítettek és többször is közel jártak az újabb gólhoz, a szinte végig roppant veszélyesen támadó házigazda Robert Lewandowski révén a hajrában eldöntött a párharcot.

„Túl nagy területet adtunk nekik és gyakran elveszítettük a labdát” – nyilatkozta Francesco Calzona, a Napoli vezetőedzője. – „A meccsnek voltak olyan szakaszai, amikor jól játszottunk és közel voltunk az egyenlítéshez. Készen álltunk arra, hogy egy kemény riválissal felvegyük a versenyt, de túl sok hibát követtünk el.”

Read More

Post Comment