Kései felfedezéseim egyike a Garam mente, amely folyamatosan új látnivalókkal, élményekkel kényeztet. A Dunánál és a Vágnál fürgébb, csapadékos időben már-már megzabolázhatatlan a Garam. Nyáron békésebben fogadja a kajakosokat, kenusokat. Ezúttal a szárazföldön, Komárom irányából közelítjük meg Köbölkúton át a folyót, érintve a Párizsi-mocsarak világát. Sárkányfalván keresztül haladunk, Kicsind irányába. Egy kilátóra leszünk figyelmesek a főútról, ami arra késztet, hogy lekanyarodjunk Kéméndre, holott egyre borúsabb az idő, végül elered az eső.

Itt meg kell állni

A Kisújfaluhoz, Köbölkúthoz közeli Párizsi-mocsarak nád borította területe, számos kis ösvénye hajnaltájt, de alkonyatban is varázslatos. Egy alkalommal, amikor hajnali futásom során megpihentem az út menti ösvénynél, ezen a helyen sikerült lencsevégre kapnom több gémet a halastónál. Hófehér márványszobrokra emlékeztettek, ahogyan díszt álltak napkeltekor. A nádassal borított, mesterségesen létrehozott területet még 1966-ban természetvédelmivé nyilvánították. A közelben törpegémek, hattyúk, vadkacsák tanyáznak, lehetetlen csak úgy elsuhanni ezen a szakaszon. Itt is érdemes elidőzni a közeli kilátóban, ahonnan még a fürge vízicsibét is meg lehet lesni, illetve azt, ahogyan a nádi rigók fészket fonnak. Ezúttal egy másik kilátóhoz is eljutottunk, igaz, nem tervezetten. Kéménd felé vettük az irányt, ahol egy építményre lettünk figyelmesek. Utazásunk során láttuk, hogy a nem éppen barátságos vasárnapi időjárás ellenére mások is derűs perceket töltöttek a természetben. 

Letérő az esőben

„Tisztelt látogató, a Kéméndi Sósok bejáratához érkeztél. Ez a természetvédelmi terület az itt élő lakosok körében Patács néven ismert. A jelenlegi arculatát 2014-ben vette fel. Köszönhető azon lakosoknak, akik számára nem közömbös hogy milyen örökséget hagynak az utánuk jövő nemzedék számára. A terület fejlesztésének szakmai részét a természetvédők csoportja vállalta, karöltve a Patács Polgári Társulás tagjaival. Látogatásod számunkra megtisztelő. Mielőtt belépsz, figyelmedbe ajánlunk néhány természetvédelmi szabályt és törvényt!” 

– olvasható a tájékoztató táblán, amit a kilátó és a tágas hűsölő közelében találunk. Itt megtudtuk azt is, hogy a természetvédelmi területet ellenőrzik, és kísérő nélkül nem ajánlják, hogy bebarangoljuk. 

„Amikor belépsz, látni fogod milyen sokan vagyunk! Kb. 80 magyar szürke szarvasmarha” 

– áll a tájékoztatóban. Alulírott: „Tutajos tenyészbika és csordája.” Egy fiatalos, sportos nagypapával találkozunk a kilátónál, amelynek a legfelső szintjéről csaknem lefúj bennünket a szél. Kerékpáron érkezik a kisunokájával, beszédbe elegyedünk velük. A kisfiú Magyarországon él a családjával, de rendszeresen hazalátogat a nagyszülőkhöz, így most együtt tölthetik a hétvégét. A kellemetlen időjárás ellenére együtt fedezik fel a környéket és nekünk is segítettek eligazodni. Csak itt található a veszélyeztetett, július végén, augusztus elején nyíló lila sóvirág, de a legelők egyéb érdekességet is kínálnak az érkezőnek. Vöröshasú unkát, fürgegyíkot, de láthatnak kékes rétihéját körözni, vagy magányosan ülni a fák hegyén. Nyáron a barna rétihéja sem ritka ezen a tájon. Csavargásunk idején békésen legelésznek a közelünkben a szürkemarhák, megszokták már a látogatókat. A határon átnyúló pályázat jóvoltából bárkinek része lehet ebben az élményben. 

„A szikesek eleink gazdálkodása jóvoltából fennmaradt értéket képviselnek, a múlt század hatvanas éveiben még 470 hektáron terültek el, Párkánytól Kéméndig, napjainkra területük a negyedére csökkent” 

– tudtuk meg egy régebbi tájékoztatóból. A helyiek folytatták, illetve megújították eleik hagyományát, a szarvasmarha tartást a szikeseken. A magas sótartalmú talajnak köszönhetően a terület különleges növényekkel és állatfajokkal jeleskedik, az állandó legeltetés csak segíti a növények növekedését, a természet újraéledését. Az itt nevelt állatok gyógyfüveket esznek, forrásvizet isznak, húsuk egészséges. 2004-től közösségi jelentőségű természeti területként tartják számon 119,44 hektáros területtel. A Natura 2000 európai különleges természetmegőrzési területek ökológiai hálózatának a részét képezik a Kéméndi Sósok. Még mielőtt bőrig áznánk és teljesen kitörölnénk aznapi programunkból a medvehagymát, folytatjuk utunkat Kicsind irányába.

Kosaras turizmus

Pontos lelőhelyekről általában nem beszélgetnek az igazán elhivatott medvehagyma szedők. Ennek természetvédelmi, illetve lelőhely védelmi oka is van. Van, aki megpróbálja a kertjébe kiültetve „kisajátítani” magának a medvehagymát, ám a nedves és árnyékos helyeket kedvelő növényke nem mindenütt érzi jól magát. A házi telepítéssel egyúttal megfosztjuk magunkat a barangolástól és az újabb felfedezésektől. A szedés egyik legkellemesebb velejárója a szemlélődés. Belehallgathatunk a sarjadó füvek, a talaj és a korhadt ágak közt öregedő falevelek párbeszédébe. Egyre hangosabb madárfüttyre ébred az erdő. Nem érdemes hamar rábukkani a lelőhelyekre. Jobb, ha előbb mély lélegzetet veszünk, hogy magunkba szívjuk az új illatokat. A nap folyamán lassan érik be, zamatosodik az erdő és a folyó illata. Mint a boré. Az elmúlt években egy Zselízhez közeli kiserdőben és Garamkövesd környékén gyűjtöttünk egy-két csokorra valót a friss és illatos medvehagymából. Ekkorra már a piacon is kínálták az árusok, elég borsos áron. A kései medvehagyma szedők sötétebb, nagyobb méretű levélkékre lelnek, ezek íze kicsit eltér a zsenge hajtásokétól, kesernyésebb. A fiatal hajtásokat viszont elég nehéz olyan óvatosan kiemelni a talajból, nehogy a lágy gyökérzet megsérüljön. Az erdei útról néhány perc alatt kiérünk a Garam partjára, ahol két férfival találkozunk, mindkettő karján ugyanolyan fonott kosárka, mint a miénk. Váltjuk egymást tapintatosan, és távozásunkkor ismét felbukkan néhány látogató, mintha egyeztettük volna az erdei időpontokat. A szél felkorbácsolja a folyó hullámait, de az esőfüggönyön át is látjuk, ahogy egy fiatal vadkacsapár fészeknek való helyet keres a partközelben. Ibolyaszőnyegen lépkedünk, és a medvehagyma szedésekor ügyelünk arra, hogy mindig maradjon levél egy-egy tövön. Ha kíméletesen bánunk a tavasz első ízletes hírnökével, jövő tavasszal gazdagon meghálálja. 

Tartsuk kéznél

A korábbi években szívesen kísérleteztem különféle medvehagyma receptekkel, mivel sem gyermekkoromban, sem fiatal édesanyaként nem volt lehetőségem alapanyagként használni ezt a vitamindús hagymafélét. Tavaly és tavalyelőtt készült belőle vajas, sajtos, juhtúrós medvehagymakrém. Hasonló összetételű krémmel töltöttem meg a csirkemell szeleteket, de tettem belőle a húsvéti majonézes töltött tojásba és a sajtos spenótrétesbe is. Idén a medvehagymával teli kosárkát a konyhapulton hagytam, és amit éppen főztem, azt az ételt egészítettem ki vele. Zöldséges rizottóba került, egy napra rá már a rizstésztát bolondítottam meg vele. Panírozáskor belekevertem a felvert tojássárgába, így a kirántott finomságok is különleges tavaszi ízt kaptak. Kevés vajon, néhány másodperc alatt felhevítve finomabb lett tőle a tört krumpli, és spenótlevelekkel keverve tavaszi ragu, rántotta készült medvehagymával. Két alkalommal kombináltam karfiollal. Egyszer apró darabokra vágva, panírba keverve, és a tejfölös-majonézes mártás részeként. Másodszor a karfiolpörkölt tésztaköretében bukkant fel ismét, megunhatatlanul a medvehagyma. Talán azért olyan finom, mert az erdei csavargás élményét és az eső duzzasztotta Garam duruzsolását ízében is megőrizte.