Search by category:
Egyéb kategória

Adott esetben Forró Krisztián és a szlovákiai magyarok szavazatára is számít Peter Pellegrini

Adott esetben Forró Krisztián és a szlovákiai magyarok szavazatára is számít Peter Pellegrini

Mészáros Richárd

2024. 03. 23., szo – 23:13

Peter Pellegrini elnökjelölt egyelőre türelemre int.

Pellegrini úgy fogalmazott, nem szívesen változtatna az eddigi kampányán. Olyan stílusban szeretné végigvinni azt, ami őt magát reprezentálja. Azt mondta, az emberek ez alapján ismerik őt meg. A hangvétel drámai változását inkább a „másik oldaltól” várja, akik talán agresszívebben fognak fellépni őellene. A kérdésre, miszerint mely szavazói csoportokra számítana az esetleges második körben, Pellegrini azt válaszolta, 

„Szlovákia minden hűséges állampolgárának” szavazatára pályázik, mivel minden polgár jó államfője szeretne lenni. Konkrétan említette Štefan Harabin, Ján Kubiš és Forró Krisztián szavazóit, és a magyar nemzetiségű lakosokat. Az Aušpic étteremben Ivan Korčok eredményvárójától eltérően nem jelentek meg a Peter Pellegrinit támogató pártok és politikusok képviselői. A Hlas és a parlament elnöke ezzel kapcsolatban elmondta, ennek a támogatásnak az ő esetében a második körben lesz jelentősége, amikor majd személyesen fogja meghívni a Smer vezetőjét, Robert Ficot, valamint az összes olyan párt elnökét és a barátait, akik támogatni fogják őt. 

Read More

Post Comment