Search by category:
Egyéb kategória

Véget ért a kormány kihelyezett ülése Galántán

Véget ért a kormány kihelyezett ülése Galántán

Mészáros Richárd

2024. 03. 27., sze – 12:26

Galánta |

Robert Fico (Smer) kormányfő megköszönte a szíves vendéglátást Galánta polgármesterének a kabinet kihelyezett ülésén. Kifejtette, a Galántai és a Dunaszerdahelyi járásban korábban nagyon magas volt a munkanélküliség, de ez mostanra nagyban megváltozott. 

Fico szerint felmerülhet a kérdés, miért kell itt szervezni a kihelyezett kormányülést. Elmondta, hogy sosem volt olyan jó a kapcsolat a magyarok és szlovákok között, mint amikor kormánya az akkori magyar párttal közösen vezette az országot.

Egyebek mellett a kisprojektekkel, a magyar kisebbséget érintő kérdésekkel, a szeredi híd javításával foglalkoztak a kormányülésen.

Hangsúlyozta, elfogadták a két legfontosabb törvénymódosítást, amelyek a vállalkozókat érintik: a közbeszerzésekre és a környezettanulmányokra vonatkozó „becsontosodott” törvények módosításait. Elfogadták továbbá a medvekérdést a síkságon érintő törvénymódosítást.

Kolek Péter, Galánta polgármestere elmondta, hivatalba lépése elején a beruházásokért, régiófejlesztésért és informatizációért felelős minisztériumába vezetett az első útja. Nagyon hálás a mai kihelyezett kormányülésért, amely bizonyítja, hogy a fejlesztéseket meg lehet valósítani, és nagy jelentőséggel bír egy 15 ezer lakosú városnak is.

Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere a kihelyezett kormányülés legnagyobb hozadékának a Karcsai út és a Pódafai úton megvalósuló körforgalom megépítését tartja, mert az útszakaszokon nagyon sok haláleset történik.

A hírt frissítjük!

Read More

Post Comment