Pellegrini: Az államfő és a kormány közötti kapcsolat a lehető legkonstruktívabb lesz
2024. 04. 07., v – 11:47
Az újonnan megválasztott államfő ígéretet tett arra, hogy ha a kormány alkotmányellenesen jár el, akkor fel fog szólalni.
Peter Pellegrini (Hlas) a TA3-nak adott vasárnapi interjújában kijelentette, egyesíteni szeretné a szerinte megosztott nemzetet, továbbá közelebb kíván kerülni azokhoz az emberekhez, akik nem rá szavaztak, és meg akarja győzni őket arról, hogy „nem is végződött rosszul” az államfőválasztás.
A voksolás győztese úgy gondolja, ha a kormány minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy az állampolgárok élete jó legyen, akkor a köztársasági elnöknek segítenie kell a kabinet erőfeszítéseit.
Hozzátette: lemond párttagságáról és pártelnöki pozíciójáról, arról azonban egyelőre nem nyilatkozott, hogy ki lehet az utódja. Pellegrini szerint a Hlast és a koalíciót az államfőnek történő megválasztása nem fogja destabilizálni.
Pellegrini azt állítja, a kampány során „semmit sem húzott elő” Ivan Korčokkal szemben, csupán idézte a háborús konfliktusokkal kapcsolatos kijelentéseit. „Sosem állt ki, hogy a békéről beszéljen” – mondta.
A leendő köztársasági elnök az RTVS-nek elmondta, valószínűleg Denisa Saková vagy Richard Raši veheti át a házelnöki posztot. Ami a pártelnöki tisztséget illeti, Erik Tomášt, Zuzana Dolinkovát és Matúš Šutaj Eštokot említette meg.
A Hlasnál még Pellegrini június 15-én esedékes beiktatása előtt kongresszust fognak tartani, amelyen megszületik a végső döntés.