Margot Robbie és Olivia Wilde közösen készítenek képregényfilmet
A Deadpool alkotójának egy másik karakterét veszik kezelésbe.
Mától a Netflixen: A mozikban már láthattuk ezt a sci-fi horrort, most streamingen is bizonyíthat
Jordan Peele színészként kezdte pályafutását és számos filmben szerepelt is, mire 2017-ben kiderült, hogy valójában rendezőnek és forgatókönyvírónak sem utolsó, sőt! Egyedi hangulatú horrorfilmjei kifejezetten erősnek bizonyultak, de az is…
Már az HBO Maxon: Ez az animációs film 100 millió forintot kaszált itthon, most megérkezett streamingre
Megszámolni is nehéz, hány emlékezetes animációs filmet és felejthetetlen karaktert hozott el nekünk a Dreamworks. A stúdió mindig is szeretett picit furcsa szereplők köré történeteket szőni. Ilyen volt a 2017-es…
Streaming szemle: 5 kihagyhatatlan premier, amit a jövő héten nézhetsz (április 8-14)
A hazánkban elérhető streamingszolgáltatók a következő napokban is felsorakoztatják a legfrissebb filmeket és sorozatokat, amelyek garantálják, hogy nem fogunk unatkozni képernyőink előtt. Az HBO Max jóvoltából érkezik A szimpatizáns című…
Hivatalosan is készül a Dűne 3. része
Trilógiaként zárul Paul Atreides története, elkészül a Dűne 3., azaz A dűne messiása. A Hivatalosan is készül a Dűne 3. része bejegyzés először Wide Screen-én jelent meg.
Ki az Alien: Romulus rendezője, Fede Álvarez?
Összeszedtük Fede Álvarez életútját az Alien: Romulusig. A Ki az Alien: Romulus rendezője, Fede Álvarez? bejegyzés először Wide Screen-én jelent meg.
Előzetest kapott a májusban érkező új Star Wars-sorozat
Ilyen lesz a Star Wars: Birodalmi históriák.