Čaputová nem lesz a NATO-főtitkár, kilép a politikából
2024. 04. 10., sze – 13:59
Zuzana Čaputová nem tervezi, hogy az elnöki hivatalából való távozását követően a NATO-ban vagy a politikában folytassa tovább – jelentette ki az államfő, miután szerdán Brüsszelben találkozott Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral.
Čaputová nevét 2023-ban, a nyugati médiában többször is Stoltenberg lehetséges utódjaként emlegették, aki idén ősszel, tíz év után távozik a szövetség éléről.
Szlovákiai újságírók kérdésére, hogy a Szövetséget 75 éve vezető férfiak portréinak gyűjteményébe bekerül-e egy nő, és hogy ő személy szerint nem érzi-e ezt kihívásának, Čaputová azt válaszolta, nem ez irányban tervezi folytatni. „Érdekes lenne azonban, ha valamikor a jövőben egy nő ülne valamelyik vezetői pozícióban a NATO-ban. Mindig azt mondtam, hogy a női lét nem képesítés, de ha egy női jelölt szakértelme és tapasztalata a hajlandósággal találkozik, és egy ilyen pozícióra jelentkezik, az csakis az ügy javára válhat” – mondta.
Nem valószínű, hogy idén nő kerül a szövetség élére, miután Mark Rutte holland miniszterelnök és Klaus Iohannis román elnök maradt versenyben a NATO vezetői posztjáért. Kaja Kallas észt miniszterelnök feladta ambícióit.
Čaputová elmondta, hogy június 15-e után, amikor lejár a mandátuma, először pihenni fog. Leszögezte, nem folytatja politikai karrierjét, és mindenképpen Szlovákiában marad. „Sokkal inkább szükségem van arra, hogy elgondolkodjak azon, amit megismertem és megtapasztaltam. A terveimet egyelőre nem szeretném pontosítani, de biztosíthatom azokat az embereket, akik azt terjesztik, hogy valamilyen magas posztra és arra készülök, hogy a politikában folytassam, jelenleg nincsenek ilyen ambícióim” – jellemezte a helyzetet.