Search by category:
Egyéb kategória

Meghan nem jönne Londonba

Meghan nem jönne Londonba

Havran Kati

2024. 04. 10., sze – 14:43

Úgy tűnhet, hogy a kapcsolatok Meghan, Harry és a királyi család között rendezettek. Épp ellenkezőleg! Meghan Markle és Harry herceg egyre távolabb kerülnek a királyi családtól. 

Kate Middleton bejelentette, hogy a januárban végzett hasműtétje után orvosai súlyos diagnózist közöltek vele. Jelenleg kemoterápián vesz részt, amit február végén kezdett el. „Januárban hasműtéten estem át Londonban. A műtét sikeres volt. Az operációt követő vizsgálatok azonban rákos betegséget tártak fel. Orvosi csapatom ezért megelőző kemoterápiát javasolt, most a kezelés kezdeti szakaszában vagyok. Természetesen ez hatalmas sokk volt, Vilmos és én mindent megtettünk, ami tőlünk telik, hogy ezt feldolgozzuk, főleg fiatal családunk érdekében“ – mondta Kate egy megható videóban. „Jól érzem magam, és minden nap erősebb vagyok, mert olyan dolgokra koncentrálok, amelyek segítenek. Vilmos a nagy vigaszom és biztos pontom. Ugyanúgy, mint a sok szeretet, támogatás és kedvesség, amit sokan kinyilvánítottak felém. Ez nagyon sokat jelent mindkettőnknek“ – folytatta.

„A műtétből való felépülésem időbe telt, eltartott, hogy elkezdhessem a kezelést. De a legfontosabb az volt, hogy megmagyarázzuk George-nak, Charlotte-nak és Louis-nak a helyzetet, és megnyugtassuk őket, hogy rendben leszek“ – vallotta be Kate.

Azt is elmondta, hogy jól érzi magát, és „minden nap erősebb.“ „Ez hihetetlenül nehéz néhány hónap volt az egész családunk számára, de fantasztikus orvosi csapatom volt, akik nagyszerűen gondoskodtak rólam, amiért nagyon hálás vagyok.“

Név nélküli források azt állítják, hogy Harry herceg és Meghan Markle nem tudtak Kate állapotáról előbb, mint ahogy a vallomása nyilvánosságra került. „Tudnak mindenről, ami Angliában történik, de a Kate-re vonatkozó részleteket nem. Nyilvánvalóan nincs köztük bizalom“ – írta a people.com weboldal. „Kate-nek gyors gyógyulást kívánunk a családi körben, és reméljük, hogy ezt magának és békében fogja megélni“ – reagált Meghan és Harry a people.com weboldal szerint.

Úgy tűnhet, hogy a kapcsolatok Meghan, Harry és a királyi család között rendezettek. Épp ellenkezőleg! Meghan Markle és Harry herceg egyre távolabb kerülnek a királyi családtól. Kapcsolatuk már régóta zavaros, és úgy tűnik, hogy még Kate betegsége sem köti őket össze. Kötelezettségeiket már 2020-ban feladták, majd Amerikába költöztek, és nyíltan beszéltek a brit monarchia problémáiról, amelyeket a nyilvánosság elől el kellett volna titkolniuk. Azóta a hercegi pár csak ritkán jelenik meg Nagy-Britanniában.

Harry utoljára februárban jött Londonba, amikor megtudta, hogy apja, III. Károly királyt rákos betegséggel diagnosztizálták. Műjus 8-án ismét visszatér hazájába, hogy részt vegyen az Invictus Games játékok ünnepségein a Szent Pál székesegyházában. Ekkor valószínűleg találkozik a családjával is. Azt, hogy Meghan Markle is eljön-e Angliába, még nem tudni. Azonban a királyi szakértő, Marlene Koenig, az Express weboldal szerint azt nyilatkozta, hogy Meghan nem békélt meg az Egyesült Királysággal. „Nem hiszem, hogy Meghan közeljövőben ellátogatna az Egyesült Királyságba. Azt hiszem, a királyi családdal véget ért a kapcsolata. Hacsak nem valami olyan alapvető dologról van szó, mint egy temetés. De Harry és Meghan az Egyesült Államokban élik életüket” árulta el Koenig.

Read More

Post Comment