1939-ben született Ipolyságon Urbányi Pálként. Édesapjának textilüzlete, majd játékgyára volt, melyet a háborút követően elvettek tőle. Szülei 1947-ben emigráltak Argentínába. „Papám nem szerette az angol nyelvet, s volt akkoriban egy sláger: »Argentínában csókra vár a lány.« Ezért is ment oda” – mesélte évtizedekkel később, az egyik ipolysági látogatása során. Mikor a család áttelepült Argetinába, nyolcéves volt, még éppen elég fiatal ahhoz, hogy tökéletesen elsajátíthassa a nyelvet. Pálból Pablo lett, a spanyol pedig hamarosan írói eszközévé vált. Míg szülei főleg emigráns magyarokkal érintkeztek, ő magába szívta az argentin mentalitást, de anyanyelvét is sikerült megőriznie. Újságíróként dolgozott, Argentínára jó befogadó közegként emlékezett. A politikai helyzet azonban döntően befolyásolta publicisztikai és írói pályáját: 1977-ben végül elhagyta Argentínát, a polgári-katonai diktatúra terrorja elől a kanadai Ottawába menekült.

Hatással volt rá a spanyol aranykor irodalma és a hatvanas-hetvenes évek latinamerikai irodalma, csakúgy, mint a közép-európai írók művei, akiket fáradhatatlanul olvasott. Karel Čapek és Karinthy Frigyes prózáit kiemelten fontosnak tartotta. Írásai nélkülözhetetlen eleme volt a humor.

Silver című szatirikus regénye, melyben a fogyasztói társadalom felszínességét gúnyolja ki, egy intelligens majomról szól. A mű 1993-ban bekerült az argentin Premio Planeta irodalmi díj döntőjébe, egy évtizeddel később pedig a magyar olvasókhoz is eljutott: a kötet a dunaszerdahelyi Nap Kiadó gondozásában, Dobos Éva fordításában jelent meg. A Silver főszereplői egy fiatal házaspár, akik, bár van már két gyerekük, magukhoz vesznek egy majmot, és emberi dologra tanítják. Az író a majom szemszögéből láttatja a világot, akitől a család egy idő után – mikor teherré válik – legszívesebben megszabadulna. A regény a civilizált ember felelősségét veti fel: „A Silver az amerikai civilizációt, de mondhatom nyugodtan, hogy az emberi civilizáció torzításait kigúnyoló könyv, amely az öntelt embert teszi nevetségessé, azt az embert, akit a maga alkotta, tökéletesítette civilizáció tesz életképtelenné, torz érzelművé” – mondta Urbányi a regényéről egy interjúban.

Szintén a Nap Kiadó gondozásában jelent meg az életmű második magyar regényfordítása, a Naplemente szimptóma. A regény súlyos problémát érint: az eutanázia, pontosabban az éppen csak megszületett vagy kiskorú gyermekek eutanáziájának kérdését járja körbe.

Pablo Urbányi több alkalommal hazalátogatott szülővárosába, már a rendszerváltást megelőzően is járt Ipolyságon. „’83-ban jöttem haza, nagyon rövid időre. Nem volt idő az emlékezésre. Fiatalabb is voltam. Meg nagyon borúsnak is láttam a dolgokat. Másodszor, ’85-ben fölmentem a Kálváriára. Láttam a szabályozott Ipolyt, de még ott voltak a régi meder nyomai is” – számolt be ezekről az emlékekről évekkel később. A gátak közé szorított Ipoly látványából fakadó szomorúságát több interjúban idézte fel. A Silver könyvbemutatója kapcsán is hazautazott. „Találkoztam a régi ismerősökkel. Valami följött belőlem, nagyon mélyről feldobódott a múlt, a gyerekkor, az érzések, a háztetőn a gólya, ami nagyon elementáris, egyszerű, de az emberben mélyebben benne van, és több a súlya, mint gondolná” – mondta erről a látogatásról, mely végül döntő szerepet játszott az Isten állatkertje című, önéletrajzi ihletésű, az 1942-44-es években Ipolyságon játszódó kötetének megírásához. A regény a Noran Kiadónál, Dobos Éva fordításában látott napvilágot, és sajátos formában, nem időrendi sorrendben vetíti az olvasó elé a szerző gyerekkori emlékeit.