Emelkedett a Brazília déli részét sújtó áradások halálos áldozatainak száma
2024. 05. 06., h – 09:47
Hetvennyolcra emelkedett a Brazília déli részén fekvő Rio Grande do Sul államot sújtó heves esőzések okozta áradások halálos áldozatainak a száma; a katasztrófa miatt eddig több mint 115 ezren kényszerültek otthonaik elhagyására – közölte a helyi katasztrófavédelem.
A tájékoztatás szerint a halálos áldozatok száma jelentős mértékben emelkedhet, mivel vasárnap már 105 embert tartottak nyilván eltűntként, szemben az előző napi hetvennel. Emellett a hatóság vizsgálja azt is, hogy további négy halálesetnek köze lehet-e az áradásokhoz.
Helyszíni beszámolók szerint folyamatosan helikopterek köröznek a bajbajutott területek fölött. A mentésben részt vevő önkéntesek csónakokkal, jet-skikkel, sőt, úszva is segítettek a hatóságoknak az emberek kimentésében, sokan pedig háztetőkön várják a segítséget.
Vasárnap estére a jelentések szerint az állam lakosságának mintegy egyharmada maradt víz-, míg több mint 400 ezer ember áramszolgáltatás nélkül.
A múlt hétfő óta zajló áradások az Uruguayjal és Argentínával is határos brazil állam mintegy 500 településének több mint kétharmadát sújtották, több városban utakat tettek tönkre és hidakat sodortak el.
Porto Alegrében a Guaiba-tó rekord vízszintet elérve kilépett medréből és az több települést is elöntött a környéken. Porto Alegre nemzetközi repülőterén péntek óta minden járatot felfüggesztettek. Csütörtökön részlegesen összeomlott egy vízerőmű gátja Bento Goncalves város környékén.
Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök vasárnap reggel kabinetjének legtöbb tagjával együtt a katasztrófa sújtotta államba látogatott. „A bürokrácia nem állhat az utunkba és nem akadályozhat bennünket abban, hogy újjáépítsük az államot a maga nagyszerűségében” – mondta Eduardo Leite, az állam kormányzója Silvával az elnökkel közös sajtótájékoztatójukon pedig úgy fogalmazott: „jelenleg háborús helyzet van, és háború utáni intézkedésekre lesz szükség”.
A tájékoztatás szerint 80 éve nem jelentettek ilyen heves esőzéseket az országból, a Brazil Földtani Intézet szerint pedig egyes térségekben a hivatalos mérések 150 évvel ezelőtti kezdete óta a valaha volt legmagasabb vízszintet rögzítették.