Megesik, hogy egy tudományos intézmény és annak folyóirata szinte egybeolvad a köztudatban. Pontosan ez a helyzet a Fórum Társadalomtudományi Szemlével (a továbbiakban csak Szemle) is. A lap 25. évfordulójára Somorján megrendezett konferencián szinte mindegyik előadó fogalmazott úgy, hogy 

„a Fórumban jelent meg”. 

Noha csak egyszerű rövidítésről van szó, ám ennek köszönhetően valóban egyben jelenik meg intézmény és lap.

A gondolatok súlya

Ám miért is méltó a figyelemre, hogy a speciális kiadványnak számító Szemlét „ünnepli” az azt kiadó intézet, annak kutatói és a tudományos műhely barátai? A konferencia tulajdonképpen úgy is felfogható, hogy az előadók erre a kérdésre adtak különböző, de egybecsengő válaszokat.

A lap első ízben 1999-ben jelent meg, vagyis pontosan 25 évvel ezelőtt, főszerkesztője Fazekas József volt. Célja azóta is változatlan: hogy egyfajta történeti űrt betöltve központi publikációs felülete legyen a szlovákiai magyar társadalomtudományosságnak. 2003 óta számít évi négyszámos kiadványnak. Ha pedig majd kijön a nyomdából ősszel, az idei negyedik lapszám lesz a 99. – emlékeztetett Csanda Gábor jelenlegi főszerkesztő.

Talán nem mindenki számára ismert, hogy a Szemlének voltak, illetve vannak szlovák és angol nyelvű mutációi is. Így nemcsak Szlovákiában, de nemzetközi szinten is ízelítőt adhat a lap a benne publikálók munkájából. Mi több, nem is olyan régóta teljesen szabad hozzáférésűvé vált, s a megjelenést követően bárki olvashatja a forumszemle.eu honlapon.

Az FKI vezetői sem mulasztották el árnyalni a Szemléről kialakított képet. Öllös László elnök mértéktartóan hangsúlyozta, 

egy folyóirat értékét „nemcsak az idő mutatja meg , hanem valami más”, 

s még az olvasószám sem a legjobb mutató. Az első számú mércének szerinte az számít, hogy „hány olyan ismeretet, gondolatot hoz nyilvánosságra, amit a továbbiakban nem lehet megkerülni”.

Már a zárszó során Simon Attila igazgató egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy az efféle évfordulók esetén gyakorlatilag az intézet összes munkatársának a munkáját ünneplik. Ez azt jelenti, hogy a szerzők, szerkesztők, tördelők munkáján túl például az adminisztrációt és a digitalizációt végző kollégák, a könyvtárosok is mind kiveszik a részüket a megjelentetésből.

Filep Tamás Gusztáv művelődéstörténésznek jutott az a szerep a konferencián, hogy 1920-tól végigtekintsen az előzményeken – vagyis azon, hogyan is próbált a (cseh)szlovákiai magyar nyelvterületen élő közösség értelmisége társadalomtudományos lapot alapítani. Mint emlékeztetett, Csehszlovákiában nem vagy csak igen rövid ideig jelentek meg tudományosnak nevezhető magyar folyóiratok.

Jellemzően pár évfolyamról, rosszabb esetben egy-két számról volt szó. Ilyen kiadványnak számított Szvatkó Pál 1931-es, egyetlen lapszámot megélt lapja, az Új Munka. Általánosságban: a 30-as évekbeli kezdeteket követően irodalomközpontúak vagy közéletiek voltak a folyóiratok, de egyben a tudománynak (pl. szociológiai, demográfia, statisztika) is helyet adtak. Társadalomtudományos szövegek elsősorban a Magyar Írás, a Tátra, az Új Szemle, az Új Élet című lapokban láttak napvilágot, ill. a visszacsatolást követően ide lehet sorolni az Új Magyar Múzeumot is.

Filep kiemelte még a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság – vagyis a „Masaryk Akadémia” – Magyar Figyelő című periodikumát, amely három évfolyamot ért meg. Ennek első számában jelent meg Maléter István A magyar kisebbség problémája a Csehszlovák Köztársaságban című szövege – amely miatt a hatóságok végül elkobozták a kinyomtatott lapszámokat.

Filep Tamás Gusztáv szerint a Nemzeti Kultúra című szepességi helytörténeti periodikum számít az egyik nagy kivételnek a korban. Ebben a „régi iskolához” tartozó, konzervatívnak nevezhet szerzők publikáltak. A hely- és kapcsolattörténeti, irodalmi, régészeti tanulmányok mellett viszont kimaradtak a lapból a kisebbségtudományokhoz sorolható ismeretágak. A Második Nemzeti Kultúra folyóirat a bécsi döntés miatt pedig csak egyetlen számot élt meg.

Az előadásból már ekkor világos volt az egyébként nyilvánvaló történeti tény, hogy a társadalomtudományi publikálás története a szlovákiai magyar kisebbség számára leginkább a rövid életű, akadályoztatott próbálkozások, illetve a megszakítottság története. Ez gyakorlatilag így maradt az államszocializmus idejében is. Kezdetben irodalmi folyóiratokban jelenhettek meg tudományos szövegek; a legtöbb tudományos végzettségű csehszlovákiai magyar értelmiségi egyébként is irodalmár volt, majd néprajzos, s csak „mutatóban” volt köztük néhány szociológus, filozófus és politológus.

Filep „agyközpontnak” nevezte az 1969-ben létrejött Madách Könyv- és Lapkiadót. Az általa megjelentetett Új Mindenes Gyűjtemény évkönyv volt a következő lépcsőfok, amelyben részben tudományos végzettségű, de sokszor autodidakta szerzők jelentették meg munkáikat. Ugyanakkor ennek a kiadványnak a szerkesztőbizottsága volt az, amely 1989-ben tervezetet dolgozott ki a tudományos intézményrendszer kialakítására. Ez gyakorlatilag az FKI programjának bizonyult utólag, beleértve a Szemlét is.

A művelődéstörténész beszélt a Régió című folyóiratról is, amelyet 1990 elején szlovákiai magyar súlypontú periodikumként jelent meg Magyarországon, s a Duna mindkét oldaláról egy sor értelmiségi járult hozzá a létrejöttéhez. Elindítója Tóth László volt. Bár az eredeti elképzelés – hogy „az első adandó alkalommal haza fogják telepíteni Csehszlovákiába” – végül nem valósult meg, de Filep úgy látja, ma a Fórum Társadalomtudományi Szemlével együtt így két folyóiratunk van, amely hangsúlyozottan a nemzeti és a kisebbségi kérdés tanulmányozásán keresztül jeleníti meg a regionális, társadalmi és kulturális folyamatokat.

A szaktudományok prizmája

A konferencia előadói (tulajdonképpen az FKI megannyi barátja) egy-egy szaktudomány prizmáján keresztül értékelték a Szemle 25 évfolyamát, ám itt nem valamiféle steril számadásra kell gondolni. Legalább annyira szó esett a magyar–magyar tudományos kapcsolatokról, mint az interdisz­cip­linaritásról, vagy épp a lap fejlesztésének további lehetőségeiről.

Gráfik Imre etnográfus arról beszélt, hogy a Szemle különböző rovataiban közölt publikációkban jószerével a kezdetektől fogva nyomon követhető, milyen módon közelítenek egymáshoz a tudományterületek. Ez azt jelenti, hogy egy néprajzkutatóknak messze nem csak a saját tudományágába tartozó tanulmányok lehetnek fontosak, s ez a másik irányba is maradéktalanul érvényes. Külön kiemelte Liszka József és L. Juhász Ilona, az FKI két etnológusának munkásságát a szakrális néprajz kapcsán, mivel ebben a témában alapszövegek olvashatók a Szemlében. 

„A Szemle az egyes szaktudományok irányultságán túl a szlovákiai magyar nemzetiségű kisebbség, s egyben az összmagyarság kultúrtörténetének remélhetőleg tovább bővülő integráns lenyomata és dokumentuma számomra” 

– hangsúlyozta.

Hadas Miklós szociológus végezte talán a legprecízebb felmérést a saját tudományterületén belül. 1990 és 2020 között 40–45 szociológiai szöveget talált a Szemlében, ami a tanulmánymennyiség mintegy 20%-át teszi ki. A szlovákiai magyar kutatók mellett magyarországi és romániai szakembereket is találunk a szerzők között. Hadas ugyanakkor építő kritikát is gyakorolt. Így például kevésnek találta a szlovák szerzők számát, valamint a magyar tudományosság szempontjából fontos szlovák szövegekre való reflexiók mennyiségét. Egyebek mellett beszélt az összehasonlító kontextus erősítésének szükségességéről is. Így szerinte fontos lenne a magyar kisebbségek összevetése csehországi, közép-európai vagy európai régiók kisebbségeivel is. Fontos számára az is, hogy tudományos vitákat generáljon egy folyóirat, s hogy az ehhez kapcsolódó szövegek a lapjain jelenjenek meg.

Kontra Miklós nyelvész elsősorban egy-egy konkrét szöveggel próbálta megragadni, mitől is jelentős lap a Szemle. Ilyen tanulmánynak tartja Tóth Károlynak, az FKI alapító igazgatójának 2001-es szövegét a vághosszúfalui természetes asszimilációról, amely „egyetlen faluban és hiánytalanul” ábrázolta a folyamatot. A kutató úgy látja, azóta sem jelent meg a témában ehhez fogható és hasonlóan alapos tanulmány. Ugyancsak nagyra értékeli Lanstyák István 2003-as és 2004-es Szemle-tanulmányait, melyekben a uralkodó magyar nyelvhelyességi paradigma átfogó kritikáját nyújtotta – vagyis azt bírálta, hogy van a nyelvészek által eldönthető „helyes” és „helytelen” magyar beszéd. Kontra a tudománytörténeti jelentőség mellett fontos szempontként hozta fel, miként okozhat egy tudományos publikáció konkrét változásokat. Itt a saját 2021-es, Szemlében publikált tanulmányát említette példaként, amelynek hatására a magyarországi Központi Statisztikai Hivatal munkatársai 2022-ben módosították az anyanyelvre vonatkozó népszámlálási kérdést. Addig ugyanis egy lehetőségként kezelték a romani és a beás nyelv megjelölését, amit Kontra a „magyarországi romákat sújtó nyelvi genocídium” részének nevezett.

Hogy ne legyen zsákutca

Talán Szarka László történész beszélt a Szemle és egyben a szlovákiai magyar tudományosság történetileg legtágabb és legátfogóbb összefüggéseiről. Felhívta például arra is figyelmet, mennyire „mellébeszélünk”, amikor csak az 1920 utáni korszak tudomány- és intézménytörténetére figyelünk. A 18–19. századi felső-magyarországi múlt nélkül nem lehet teljes a (cseh)szlovákiai magyar tudományosság sem. Ezen az sem változtat, hogy az akkori szakemberek, közösségek identitása még nem „kényszeralapú”, hanem például megyei, kistérségi vagy éppen regionális jellegű volt.
Szarka arra is figyelmeztetett, hogy 

a kisebbségtörténet „zsákutca” abban az esetben, ha azt kizárólag a magyar nemzeti narratíván belül képzeljük el – hiszen akkor egy „leszakadt, elűzött, halálra ítélt közösség” története rajzolódik ki a szemünk előtt, „amit legfeljebb egy zseniális budapesti kormány tud időről időre megmenteni”. 

Ez így biztosan nem igaz, s ezzel szemben tudatosítani kell, hogy a kisebbségtörténet – amelynek hangsúlyos elemei, programjai a Szemle első számától kezdve megjelennek a lapjain – valójában egy kapcsolatalapú megközelítést igénylő transznacionális diszciplína.