Search by category:
Egyéb kategória

Hivatalos: Bénes László Berlinbe igazolt

Hivatalos: Bénes László Berlinbe igazolt

Elek Zoltán

2024. 06. 28., p – 18:23

A korábbi sajtóhíreknek megfelelően pénteken az érintettek bejelentették, hogy a doborgazi származású Bénes László a német másodosztályban szereplő Hamburgtól a Bundesliga legutóbbi szezonját a 15. helyen záró Union Berlinhez igazolt. 

A szlovák válogatottal a németországi Európa-bajnokságon szereplő 26 éves középpályás szerződésében szereplő kivásárlási árat a berliniek június végéig kifizetik, így hivatalossá vált az átigazolás. Bénes 64 hamburgi meccsén 42 gólban játszott szerepet (21 gól, 21 gólpassz).

„Laci az elmúlt két évben a pályán hagyta a szívét és mindent megtett a klub sikereiért. Elsősorban az előző szezonban mutatta meg a rátermettségét és most szeretné megtenni a következő lépést a karrierjében a Bundesliga felé. Ezt elfogadtuk, minden jót és sok sikert kívánunk neki a jövőben” – nyilatkozta a Hamburg sportigazgatója, Claus Costa.

„Nagyon köszönöm az elmúlt két évet a hamburgi szurkolóknak, a csapattársaimnak és a klub vezetőségének is. Nagyon szerettem volna visszajutni az élvonalba a csapattal, de ez sajnos nem sikerült. Ez egy hatalmas csalódás volt a számomra és még mindig nagyon fáj. Ennek ellenére nagyon büszke vagyok, hogy Németország egyik legnagyobb csapatában játszhattam. A családommal otthon éreztünk magunkat a HSV-nál és Hamburgban is, mindig szeretettel fogok visszagondolni az itt töltött időre. A klubnak és a szurkolóknak is a legjobbakat kívánom” – búcsúzott Bénes László, aki az Union Berlinben többek között a magyar válogatott Schäfer András, és a korábban a Ferencvárosban is szereplő Aissa Laidouni vetélytársa lehet a középpályán.

„László egy sokoldalú középpályás, aki a pontrúgásaival is nagy veszélyt tud teremteni. Az utóbbi években sok tapasztalatot szerzett a német futballban, ezért is biztosak vagyunk benne, hogy erősítést jelent a számunkra” – mondta Bénesről az Union Berlin honlapján a klub újdonsült sportigazgatója, Horst Heldt.

„Az Union egy nagyon jó csapat, alig várom, hogy megismerhessek mindenkit a klubnál. Nagy motiváció a számomra, hogy újra szerepelhetek a Bundesligában és segíthetem a csapatot a céljaink megvalósításában” – köszönt be új állomáshelyén a középpályás, aki 20 évesen a Bayern München ellen debütált a német élvonalban a Borussia Mönchengladbach színeiben. Bénes a dunaszerdahelyi és a győri utánpótlásban nevelkedett, majd Zsolnára került, ahol a szlovák élvonalban is bemutatkozott mielőtt 2016-ban 5 millió euróért a gladbachiakhoz szerződött. A következő években kölcsönben szerepelt a Holstein Kiel és az Augsburg csapataiban is mielőtt 2022 nyarán a Hamburghoz került volna.

Read More

Post Comment