ENSZ-szakértők: Kétségtelen, hogy éhínség áll fenn a Gázai övezetben
2024. 07. 09., k – 16:25
Semmi kétség nem lehet már afelől az ENSZ emberi jogi szakértői szerint, hogy a Gázai övezetben éhínség alakult ki, amelynek következtében csecsemők és gyerekek halnak meg.
„Amikor az első kisgyerek meghal alultápláltság és dehidráltság következtében, akkor már kétségbevonhatatlan, hogy éhínség áll fenn” – olvasható az ENSZ szakértőinek keddi közleményében.
A világszervezet emberi jogi tanácsa által kijelölt tíz független szakértő azzal vádolta meg Izraelt, hogy „szándékos és célzott kiéheztető kampányt” folytat a palesztin néppel szemben, ami „a népirtó erőszak egy formája”.
Hozzátették: az izraeli hadsereg által tavaly októberben indított háború kezdete óta legkevesebb 33 palesztin gyerek halt meg alultápláltság miatt. Konkrétan kiemelték egy 13 és egy 9 éves gyerek, illetve egy hat hónapos csecsemő esetét, aki éhezés következtében halt meg Hán-Júniszban és Deir al-Balah településeken a közelmúltban.
„Ezek az esetek azt mutatják, hogy az éhínség átterjedt a Gázai övezet északi részéről a középső és déli térségekbe is” – olvasható a közleményben, amelynek aláírói közt szerepel Michael Fakhri, az ENSZ élelmiszerhez való jogokkal kapcsolatos jelentéstevője is.
Hivatalosan az ENSZ szakértői több meghatározott kritérium, például a kisgyerekek érintettsége és a halálesetek száma alapján hirdethetik ki, hogy egy térségben éhínség áll fenn. A szervezet legutóbbi – június végi – élelmiszerbiztonsági jelentése szerint a Gázai övezetben csaknem félmillió ember helyzete sorolható a legsúlyosabb, szélsőségesen kritikus kategóriába.