A francia választás eredményét mint „meglepetést” tálalta az európai sajtó. Azért tegyünk a kezünket a szívünkre. Mekkora meglepetés ez? A Nemzeti Tömörülés, a rettegett jobboldali erő végül harmadik helyen végzett. Ez az eredmény is történelmi, hiszen majdnem megduplázták a képviselőik számát, és mivel egyéni választókerületekben zajlott a küzdelem, talán más lenne a kép, ha tisztán listás módon számolnák a szavazatokat. Ám Macron nagyon jól tudta, hogy az egyéni körzetekben a republikánus front, vagyis az a francia jelenség, hogy a szélsőjobbal szemben eddig mindig sikerült összerántani mindenkit a jobbközéptől a balszélig, az elviekben működőképes. 

Most vasárnap kiderült, hogy ez még a gyakorlatban is működik. A baloldali szövetség megnyerte a választást. Képviselőszáma ugyanakkor bőven elmarad attól, hogy egyedül kormányt tudjon alakítani. A második helyre befutott Macron elnök centrista koalíciója, és ezután következnek Le Penék. Egyedül senki se képes miniszterelnököt választani, úgyhogy egyezkedni kell. Csakhogy egyrészt nem volt koalíció a francia V. köztársaságban évtizedek óta, másrészt elég sok szereplő kizárta előre az egyezkedést. Így tett a baloldali szövetséget összehozó, trockista gyökerekből érkező Jean- Luc Mélenchon, aki nem akar engedni a saját programjából, de vele se akar közösködni Macron csapata. A Nemzeti Tömörüléssel csak pár középjobb sodródó képviselő állna össze, míg a középjobb utódpártocskák meg a balosokat válogatnák meg. 

Előbb-utóbb egy centrista kisebbségi kormány, esetleg szakértői kormány lehet az, amely kibír 12-24 hónapot. Arra kevés az esély, hogy a balos győztesek nagy kompromisszumokkal, de megválasszanak egy moderált balost, már most egymásnak feszül a szövetséget alkotó szocialista, kommunista, zöld és mélenchonista tábor. 

Messziről nézve ez az igazi demokratikus kihívás: nincs tiszta győztes, kompromisszumot kell keresni és egyezkedni kell. Hiszen ezt akarják a választók, nagyon különböző programok mellé húzták be az ikszet, meg kéne nézni, hogy mi valósítható meg – horribile dictu – közösen. Ha pár évtizeddel korábban lennénk, még a választók is azt értékelnék, ha választott politikusaik képesek az együttműködésre. Ebben sajnos ma már nem lehetünk biztosak. 

Azt viszont az alkotmány írja elő, hogy 12 hónapon belül nem lehet új, előre hozott választást kiírni. Tehát el kell boldogulnia a most bejutott pártoknak és koalícióknak, hogy legyen költségvetése az országnak. A kompromisszumkényszer adott, már csak a politikusoknak kellene alkalmazkodniuk az új játékszabályokhoz a francia nemzetgyűlésben!