Search by category:
Egyéb kategória

Kijevbe látogatott Magyar Péter, a rakétatálálatot kapott gyermekkórháznál járt

Kijevbe látogatott Magyar Péter, a rakétatálálatot kapott gyermekkórháznál járt

Kulcsár Péter

2024. 07. 11., cs – 13:11

A rakétatalálatot kapott kijevi gyermekkórháznál tett látogatást csütörtökön délelőtt Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke.

A jelenleg EP-képviselőként is tevékenykedő politikus a kórház igazgatójával beszélgetett a támadásról és annak utóéletéről, majd azt mondta, a magyar nép érti, és tudja, hogy Ukrajnának joga van megóvni a területét. Hangsúlyozta, hogy ők is békét szeretnének, de ők nem magánrepülőkkel látogatnak diktátorokat, és folytatnak titkos tárgyalásokat, hanem a konkrét tettekkel akarnak segíteni – számolt be a Telex.

Az igazgató azt mondta, hogy a rakétacsapás napján ketten haltak meg itt, az egyikük egy orvos volt, aki leengedte az óvóhelyre a gyerekeket, majd visszament megnézni, hogy maradt-e még valaki, a másikuk pedig egy civil, aki a parkolóban tartózkodott. Összesen nagyjából 300 ember sérült meg, négyen súlyos állapotban vannak. Gyerekek is megsérültek, de közülük nem halt meg senki, leginkább az orvosokat érte a támadás. Az igazgató szerint nem először lőttek rakétát a kórházra, de ilyen súlyos támadásra még nem volt példa, és nem is gondolták, hogy lesz.

Hozzátette: úgy gondolja, a rakéta szándékosan ide lett célozva, és a támadás a teljes infrastruktúrát megbénította, nem volt víz, és elment az áram is, ami miatt az oxigénellátás is megállt.

Az igazgató megköszönte Magyarnak a segítséget, és azt mondta, reméli, a magyar nép érti, hogy Ukrajnára rátámadtak, és a függetlenségéért harcol.

Magyar Péter erre azt válaszolta, hogy a magyar nép érti, és tudja, hogy Ukrajnának joga van megóvni a területét, amit nemzetközi egyezmények is garantálnak. Az igazgató azt mondta, Ukrajnának békére és barátokra van szüksége, és hozzátette, úgy gondolja, Magyar a barátjuk. A politikus erre úgy reagált, hogy ők is szeretnének mielőbbi békét és a barátságukat ajánlják. Végül arról beszélt, hogy mindenkit a tettei minősítenek, a Tisza Párt ukrajnai missziója pedig azt bizonyítja, hogy a békét támogatják, elítélik a háborút, ugyanakkor elítélik az orosz agressziót, a háborús bűncselekményeket.

Mint mondta, ugyanúgy békét szeretnének, mint a világ nagy része, de ehhez szerinte tettek kellenek. „Lehet persze luxusrepülőkkel diktátortól diktátorig repülni, és olyan tárgyalásokat folytatni, amelynek a tartalmáról igazából senki nem tud, vagy lehet konkrét lépéseket tenni” – mondta Magyar, hozzátéve, hogy ők a konkrét tettekben hisznek, és ezekkel lehet elérni a békét. Szerinte ezzel a látogatással bebizonyították az ukrán testvéreinknek, és az ukrajnai magyaroknak, hogy számíthatnak Magyarországra, amikor a rossz és a jó között kell választani.

(Telex)

Read More

Post Comment