Kulcsodon már vár minket Molnár Ernő mezőgazdász. A háttérben marhák bőgnek. Irány a mező! Alig halljuk egymást, olyan hangosan zúg a kombájn. 

– Június közepén kezdtük az aratást, ma meg már befejezzük az árpát. A búza még nem jó, nem elég száraz. Idén összesen négyszáz hektárnyi gabonát kell betakarítanunk. Ha az időjárás engedi, reggel fél nyolckor kezdődik a műszak, s tart este hétig. Túl korán nem lehet kijönni, meg kell várni, amíg felszárad a harmat.

Kombájnosnak születni kell

Egy vadnyúl szalad ki az árpa közül, ott bujkált, de a rejtekhelynek most annyi, learatták. A kombájnos észrevesz minket. Megáll, hogy beszállhassak. 

– Óvatosan gyere fel, nehogy leess!

Behuppanok az ülésre, behúzom az ajtót. A kombájnost Esztergályos Róbertnek hívják. Tízéves volt, amikor először vezetett kombájnt.

– Szerelem volt első látásra. Erre a munkára születni kell. Persze, az se árt, ha az ember szereti a port. Nagyjából havi háromszáz-négyszáz órát dolgozom, szóval muszáj, hogy szeressem, amit csinálok.

Robi nyolc éve dolgozik kombájnosként Molnár Ernőnél. Aratáskor mindennap dolgozik, hétvégén is. Ilyenkor nincs megállás.

– Nehéz ide embert találni, olyat, aki ért is hozzá. Felelősségteljes munka, tizenkét órán keresztül. Három hete született meg a kisfiam, remélem, belőle is kombájnos lesz. Az asszony néha kijön hozzám, beül mellém. Őt is munka közben ismertem meg… Szóval csajozni is lehet kombájnnal. Mondjuk, nem a régi fajtával, abban volt vagy száz fok, és hatalmas hangzavar. Este csak kiestem belőle, és aludtam is.

Robi sokféle feladatot lát el a gazdaságban. A munkások közt ő a rangidős. 

– Vetek, szántok, aratok. Egyébként autóbádogosnak tanultam, ezért ha valamit szerelni kell, azt is megoldom.

Csak tűz ne legyen!

Egy órája ülök a kombájnban. A gabona hullámzása elringat, szinte hipnotizál. Olyan az egész, mint egy búzaszínű tenger.

– Ami elöl pörög, az a motolla. Befelé forgatja a kalászokat, ezek aztán elindulnak a dob felé, amely kicsépeli belőlük a magot. Vágás, beforgatás, cséplés, a mag szétválasztása a szénától, ezt csinálja a kombájn. Aztán, ha mindent learattunk, jövök majd a bálázóval. Kell a szalma az állatoknak.

A műszerfal modern, a kormány pedig leginkább egy botkormányra hasonlít.

– Előretolom az induláshoz, a tolatáshoz meg hátrahúzom. A sebesség attól függ, mennyire lökjük előre a kart, de maximum harminccal mehetek. Ezzel a többi gombbal meg a motollát mozgatom föl-le.

Traktor közeleg. A kombájn magtartálya, amelybe nagyjából hatvan mázsa fér, megtelt, ki kell üríteni. A traktorista szájában cigaretta, pedig nagy a tűzveszély. 

– Volt már olyan – mondja –, hogy kint a mezőn elfeledkeztem magamról, és eldobtam a csikket. Még szerencse, hogy észbe kaptam, utánaugrottam, és lelocsoltam vízzel. Vigyázni kell.

Robinak is vannak hasonló történetei.

– A múltkor felrobbant egy olajfilterem a kipufogó mellett. Az volt a szerencsém, hogy már nem ment a motor, épp végeztem, indultam volna haza, és bumm! Ha menet közben robban fel, leégett volna az egész. Van ebben a gépben kilencszáz liter nafta meg kétszáz liter olaj. Ha az meggyullad…

Állati történetek, emberi tragédiák

A kombájn útját gyakran kísérik gólyák. Várják, hogy finom falatok bukjanak elő a gabona közül. Leginkább kis fácánra vadásznak. Most több nyúl is átszalad a mezőn, s egy őzet is látunk. Sajnos ezek a találkozások nem mindig érnek jó véget.

– Volt, hogy áthajtottam a kombájnnal egy vaddisznón – meséli Robi. – Nem láttam, úgy elbújt.

De nem csak az állatokkal történnek balesetek. Egy kombájn négy méter széles, nagy darab vas, veszélyes járgány.

– Tavaly, amikor a kukoricát aratták, az egyik munkás elment elvégezni a dolgát, de úgy elveszett a kalászok közt, hogy a másik learatta. Szörnyethalt. Egy ismerősömnek pedig két kezét vitte le a csőtörő.

Vannak helyek, ahol aratóünnepségeket tartanak, bemutatják a kézi aratást, aratási koszorút fonnak és így tovább. Kulcsodon azonban nincs ilyesmi.

– Durva, hogy ezt régen kézzel csinálták, bár olyankor kint volt az egész falu. Most minden évben jön valamilyen modernebb gép, amellyel könnyebb aratni.

Közben a szomszédos mezőn is szorgoskodnak: traktorok jönnek-mennek, a kombájn ott már durumbúzát zúz be. Robi int a kollégáknak.

– Ismerem őket, mindegyik haver.

S hogy mi lesz a learatott árpa sorsa? Egy része takarmányként a gazdaság állatai elé kerül, egy részét pedig a sörgyártásban hasznosítják.

– Amikor munka után megiszok egy hideg sört, jó belegondolni, hogy ez abból az árpából készült, amelyet én arattam le.

Hazafelé

– A csapadék eloszlása idén kicsit szerencsétlenebb volt az elmúlt évekhez képest – ezt már Molnár Ernő mondja a nap végén. – Korábban jött a meleg, majd egyszerre sok csapadék esett le. Az eső pedig kimosta a nitrogént. Az árpánál eddig mindig az volt a gond, hogy magas volt a nitrogéntartalom, most meg alacsony. Kiszámíthatatlanok az esőzések. A túl sok eső a termésnek se tesz jót, és közlekedni is alig lehet a sár miatt.

Hazafelé már viszket az arcom az árpa porától. Szerencsére előre felkészítettek, hogy ne meleg vízzel próbáljam meg lemosni, mert az kitágítja a pórusokat, és attól még jobban fog viszketni a bőröm, hanem hideg vízzel, az ugyanis könnyedén leviszi a port. 

Az aratási nap végére azt éreztem, ha a gabonának nem is, nekem biztosan jót tenne egy nyári zápor.

A teljes írás a Vasárnap családi magazin 2024/29-es számában jelent meg, július 16-án.