Search by category:
Egyéb kategória

Közös nyilatkozatot írt alá a három legfőbb közjogi méltóság

Közös nyilatkozatot írt alá a három legfőbb közjogi méltóság

Kulcsár Péter

2024. 09. 01., v – 11:53

Szlovákia külpolitikai irányultságáról írt alá közös memorandumot Peter Pellegrini államfő, Robert Fico (Smer) miniszterelnök és Peter Žiga (Hlas) megbízott házelnök.

A memorandum aláírására a parlament történelmi épületében került sor vasárnap délelőtt. A nyilatkozatban a köztársasági elnök, a kormányfő és a házelnök megerősítették elkötelezettségüket az Európai Unió és a NATO mellett.

Az esemény után Juraj Blanár (Smer) külügyminiszter ismertette a memorandum tartalmát. Elmondta, hogy Szlovákia a jövőben is ragaszkodni fog a nemzetközi jog tiszteletben tartásához, mint a béke fenntartásának egyetlen eszközéhez. A tárcavezető hozzátette, az ország a párbeszédet részesíti előnyben az erőszakkal szemben.

Blanár továbbá leszögezte, hogy Szlovákia tiszteletben tartja más államok társadalmi és gazdasági fejlődését, és nem avatkozik bele a szuverenitásukba és a belügyeikbe, ám egyúttal figyelmeztetett, tőlük ugyanezt a hozzáállást várja.

Peter Pellegrini köztársasági elnök elmondta, Szlovákia jogainak teljes tudatában az EU és a NATO tagja kíván maradni. „Sose féljünk szuverén hangon megszólalni a határon túl, mivel még egy olyan kis országnak is, mint Szlovákia, joga van ahhoz, hogy állampolgárai érdekeit külföldön is érvényesítse” – tette hozzá.

Robert Fico kormányfő hangsúlyozta, hogy a memorandum tartalma világosan kimondja, az ország pontosan milyen nemzetközi struktúrákban szeretne szerepet vállalni. A miniszterelnök kiemelte, ebből kifolyólag elutasít minden olyan rémhírt, amely az EU-ból és a NATO-ból való esetleges kilépéssel kapcsolatos.

Peter Žiga megbízott házelnök a nyilatkozat aláírásának apropóján felszólította az ellenzéket, hogy csatlakozzon a három közjogi méltósághoz, és fogadják el a memorandumban megfogalmazott alapelveket.

Read More

Post Comment