Spanyol tánc a fókuszban: ismét mozgásba lendül a főváros
2024. 09. 27., p – 10:42
Válogatás kortárs spanyol táncművészeti produkciókból, táncos sci-fi és gyerekeknek szóló interaktív előadások. Mindezeket a 28. Pozsony mozgásban (Bratislava v pohybe) nemzetközi táncfesztivál kínálja majd, amely a jövő héten indul.
A Pozsony mozgásban szervezői évek óta arra törekszenek, hogy a fesztivál egy-egy évada egy adott ország kortárs táncművészetével ismertesse meg a közönséget. Míg a fesztivál tavaly a belga táncra helyezte a fókuszt, idén a spanyol táncművészet legjobbjait láthatjuk majd a fővárosi színpadokon. Az október 5-én kezdődő, mintegy két hónapon át tartó fesztiválon az Ibériai-félszigetről érkező művészek mellett öt másik – Franciaországból, Németországból, Csehországból érkező és két hazai – társulat produkcióját is láthatja majd a közönség. A fesztivált november 20-án a Mucha Muchacha spanyol női társulat zárja.
„A spanyol tánc kifejező, energiával és fantáziával teli. Néha sötét, néha színes, de mindig tele van érzelmekkel, melyek hol rejtve maradnak, hol elemi erővel törnek elő” – mondja Miroslava Kovářová, a fesztivál művészeti vezetője. „Óriási ereje van a hagyományoknak, melyekből egyes művészek merítenek, mások pedig megpróbálnak elszakadni.”
A fesztivál egyik fénypontja a spanyol táncélet egyik energikus személyiségének, Daniel Abreu-nak az előadása lesz. El hijo (A fiú) című, metaforákkal teli, expresszív szólójában (október 13. és 14., a Szlovák Nemzeti Színház stúdiója) a szüleivel való kapcsolatát, kulturális környezetét és múltját próbálja feldolgozni. Daniel Abreu számos spanyol és nemzetközi díjat nyert, Szlovákiában most lép fel első alkalommal.
A spanyol La Veronal együttes Sonoma című előadását a szürrealizmus uralja majd (október 28., Szlovák Nemzeti Színház). Marcos Morau rendező Luis Buñuel művei által inspirált koreográfiát alkotott, mely az álom és valóság határán mozog, mely egy hipnotikus táncban és ritmikus dobolásban csúcsosodik ki.
A fesztivált a Mucha Muchacha női együttes zárja majd, akik a spanyol folklór rejtelmeibe vezetik be a közönséget. A Para cuatro jinetes (Négy lovasért) című előadásukban a hagyományos táncot alakítják kortárs, energikus előadássá (november 20., Aréna Színház).
A fesztivál keretén belül egy francia, egy német és egy cseh táncos duó is bemutatkozik, illetve két hazai produkciót is láthat majd a közönség. A klímaválság és a társadalomban növekvő feszültségek kérdéseit veti fel az IHOPEIWILL című mozgásimprovizáció (október 21., A4 – a kortárs kultúra tere). A fesztivál másik szlovákiai képviselője a Yuri Korec & Co. együttes. A The Story című táncos sci-fijükben öt táncos lép fel, akik olyan helyzetet teremtenek, melyekben látszólag nem érvényesek a tér-idő koordináták, nincs múlt és nincs fejlődés (október 22., A4 – a kortárs kultúra tere).
A fellépéseket táncos performance-ok, táncfilmek vetítése, work-shop, gyerekelőadások és egy spanyol táncról szóló előadás is kíséri. (hk)