Bajnokok Ligája – Hét gólt gólt szerzett a Dortmund
2024. 10. 02., sze – 09:07
A legutóbb döntős Borussia Dortmund fölényesen nyert a vendég Celtic Glasgow ellen kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.
A német csapat az első félidőben öt gólt szerzett, ezzel el is döntötte az összecsapást, amely 7–1-gyel ért véget. A skót együttes ezt megelőzően március eleje óta veretlen volt, a naptári évben eddig csak a Hearts győzte le. Remek gólkülönbségével a Dortmund áll az élen.
Hozzá hasonlóan az FC Barcelona is nyugodtan vonulhatott az öltözőbe a szünetben, mert 45 perc elteltével már 3–0-ra vezetett otthon a Young Boys ellen, melyet végül 5–0-ra vert meg.
Az Arsenal–PSG rangadót a londoni csapat nyerte 2–0-ra, míg a Bayer Leverkusen–Milan összecsapáson a hazai együttes 1–0-ra győzött. Az olasz alakulat sokat tett az egyenlítésért a második félidőben, de kihagyta a helyzeteit, így pont nélkül áll, míg a német csapat már hatpontos.
A 2023-ban BL-győztes Manchester City négy gólt szerezve könnyedén diadalmaskodott Pozsonyban a Slovan felett.
A BL új formátumában ligarendszerű alapszakaszt rendeznek, a 36 csapat egy tabellán szerepel, és valamennyi együttes nyolc mérkőzést játszik. Az első nyolc helyezett egyenesen jut a nyolcaddöntőbe, a 9–24. helyezettek oda-visszavágós párharcban küzdenek meg a 16 közé kerülésért, az utolsó 12 alakulat pedig kiesik.