Search by category:
Egyéb kategória

Dolinková változásokat jelez a konszolidációs csomagban

Dolinková változásokat jelez a konszolidációs csomagban

Mészáros Richárd

2024. 10. 02., sze – 15:31

Zuzana Dolinková (Hlas) egészségügyi miniszter elképzelhetőnek nevezte, hogy az ágazatot érintő változások lesznek a kormány konszolidációs csomagjában, módosulhat a bérek valorizálásának lecsökkentése. Ugyanakkor úgy véli, a konszolidációnak egyáltalán nem lenne szabad érintenie az egészségügyi dolgozókat.

„Egyelőre 40 millió euróról sikerült megegyezni, amit nem fog érinteni a konszolidáció” – mondta a kormány szerdai ülése után. Hozzátette, ez azoknak az egészségügyi dolgozóknak a bérét érinti, akiknek az alacsonyabb valorizáció miatt az átlagbér alá csúszna a fizetése.

„Véleményem szerint máshol kellene forrásokat keresni, nem az egészségügyi ágazatban” – tette hozzá azzal, hogy ő is szeretne részt venni a konszolidációs csomagról szóló egyeztetésen. Emellett azt is elismerte, hogy szükség van átalakításokra. „De nem az egészségügyi dolgozók rovására” – fűzte hozzá. Elmondta, hogy a tárca által kidolgozott anyagról a koalíciós tanács és a kormány is tárgyalni fog.

A konszolidációs intézkedések között szerepel az egészségügyi dolgozók bérének jövő évi alacsonyabb, 3%-os valorizálása, és a kórházak részvénytársaságokká alakítása. Az egészségügyi dolgozók szervezetei és az ellenzék is bírálja a tervezett intézkedéseket.

Read More

Post Comment