Search by category:
Egyéb kategória

ENSZ-főtitkár: véget kell vetni az erőszak halálos körforgásának a Közel-Keleten

ENSZ-főtitkár: véget kell vetni az erőszak halálos körforgásának a Közel-Keleten

Mészáros Richárd

2024. 10. 02., sze – 19:32

Véget kell vetni a szemet szemért alapú erőszak halálos körforgásának a Közel-Keleten – jelentette ki António Guterres ENSZ-főtitkár a világszervezet Biztonsági Tanácsában (BT) szerdán, elítélve Irán Izrael elleni rakétacsapását.

„Kifutunk az időből” – hangsúlyozta az ENSZ-főtitkár a közel-keleti helyzettel foglalkozó rendkívüli BT-ülésen, New Yorkban. 

A világszervezet 15 tagú vezető testülete azt követően ült össze, hogy Izrael légicsapással végzett a libanoni Hezbollah vezetőjével Bejrútban, majd korlátozott szárazföldi művelet indított az Irán hátszelét élvező milícia ellen Libanon területén, Teherán pedig kedden masszív rakétatámadással válaszolt Izrael területe ellen, olyan aggályokat keltve, hogy a jelenlegi konfliktus kiterjedt közel-keleti háborúba csaphat át. 

„Határozottan elítélem Irán tegnapi masszív rakétatámadását Izrael ellen” – húzta alá Guterres, akit nem sokkal korábban a zsidó állam nemkívánatos személlyé nyilvánított, mert nem ítélte el „egyértelműen” a történteket. 

Több ország, így Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország, Dél-Korea, Szlovénia és Guyana képviselője is kiállt az ENSZ BT-ben Guterres mellett. Amar Bendzsama algériai ENSZ-nagykövet szerint Izrael döntése, hogy nemkívánatos személlyé nyilvánítja Guterrest, „az ENSZ rendszerének és a teljes nemzetközi közösségnek az egyértelmű megvetését mutatja”. 

Dani Danon, Izrael ENSZ-nagykövete az ülésen „bénító szankciók” haladéktalan elrendelését sürgette Iránnal szemben, mondván, hogy nemzetközi közösségnek fel kell lépnie, Teheránnak magas árat kell fizetnie, ugyanis minden más szerinte bűnrészesség lenne. Kijelentette, hogy Irán jóval nagyobb következményekkel fog számolni tetteiért, mint amit el tud képzelni. 

Irán ENSZ-nagykövete a Biztonsági Tanácsban azt mondta, hogy a rakétatámadás szükséges és arányos válasz volt Izrael utóbbi két hónapban véghez vitt agresszív cselekményeire. Hangsúlyozta egyben, hogy Irán válaszára „az elrettentés egyensúlyának helyreállításához” volt szükség, és figyelmeztette Izraelt, hogy minden agressziónak következménye lesz. Kijelentette: egyetlen módja a helyzet elmérgesedésének elkerülésére az, ha Izrael véget vet a Gázai övezetben folytatott háborújának és leállítja a Libanon elleni támadásokat. 

Irán kormányzata az ENSZ BT-nek kedden megküldött levelében Izrael elleni támadását a világszervezet alapszabálya 51. cikkelye szerinti önvédelemmel igyekezett igazolni, azt hangoztatva, hogy Izrael „agresszív cselekményeket” hajt végre Irán szuverenitása ellen is. 

„Irán, (…) teljes összhangban a nemzetközi humanitárius jog szerinti megkülönböztetés elvével, csakis a rezsim katonai és biztonsági létesítményeit támadta védelmi jellegű rakétacsapásával” – szögezték le a levélben. 

Danon korábban elutasította Teherán önvédelemmel kapcsolatos állítását. „Ez egy szándékos támadás volt a polgári lakosság ellen” – jelentette ki. „Izrael nem fog eltűrni ilyen agressziót. Izrael válaszolni fog. Válaszunk határozott, s igen, fájdalmas lesz, de – Irántól eltérően – a nemzetközi joggal összhangban fogunk cselekedni” – tette hozzá a nagykövet.

Read More

Post Comment