Fico: Úgy segíthetjük a régiók fejlődését, ha elfogadjuk a különbözőségeiket
2024. 01. 02., k – 11:15
Úgy tudjuk legalább részben elősegíteni a szlovákiai regionális különbségek mérséklését, ha elfogadjuk a régiók közti különbségeket – mondta Robert Fico (Smer) kormányfő.
„Ne haragudjon meg senki, de egy tipikusan mezőgazdasági termelésből élő járás nem lehet olyan erős, mint például a Nyitrai. Ez egyszerűn nem megy, mert nem tudunk oda elég befektetőt vinni. De az a kötelességünk, hogy fejlesszük ezeknek a régióknak a sajátosságait” – magyarázta.
A kormányfő kijelentette, véget ért az a kor, amikor az állam döntött arról, hogy hova telepít ipart. 1989 előtt ilyen módon az „éhező völgyeket”, a legeldugottabb vidékeket is lehetett fejleszteni. „Ennek vége. Mondhatunk bármit a befektetőknek, nem telepednek le ott, ahol nem akarnak. A befektető repülőteret akar a közelben, jó utakat, esetleg folyami kikötőt is, képzett munkaerőt, főiskolát. Lehetetlenség őket másról meggyőzni” – részletezte Fico.
Rendkívül hatékony és bevált eszköznek tartja a kihelyezett kormányüléseket, a legutóbbi Trencsénben volt a térségbeli bányák bezárása miatt, a következő pedig valószínűleg Eperjes megyében lesz. „Évente legalább 6-7 kormányülést akarok Pozsonyon kívül. Meglátják, hogy meglesz a pozitív hatása” – szögezte le a kormányfő.
Szerinte a miniszterek így közvetlenül, helyben tájékozódnak, mik az adott régió sajátosságai, mire van szüksége a fejlődéshez, és hogyan lehet megsegíteni. „Ez a regionális különbségek felszámolásának módja. De a regionális különbségek felszámolása nem azt jelenti, hogy mindenütt egyforma fizetések és ugyanolyan lehetőségek lesznek, mivel annak idején a szabad piacért csörgettük a kulcscsomókat, a szabad piac pedig sajnos ilyen különbségeket is eredményez a régiókban” – tette hozzá Fico.